Bontás után építés – szépül Keszthely főtere (VIDEÓ!)

2011. augusztus 4. (csütörtök)

Ahogy a városlakók tapasztalhatták, a nyugati járdaszakasz térburkolata már épül, a szegélyek és térkövek lerakásán folyamatosan dolgoznak a kivitelezők. Várhatóan augusztus végére el is készül a Kossuth utca teljes hosszában, és a gyalogosok végre jó minőségű járdán közlekedhetnek a sétálóutca és a Sörház utca között. Emellett a tér más részein jelenleg is zajlik a közművek cseréje.

A plébániatemplom tornya is látványosan szépül, az új födém zsaluzása és betonozása után hamarosan kezdődik a sisak tetőszerkezetének újjáépítése (mely részben fent a magasban, részben lent készül). A tető részei, a toronykeresztek, az új nyílászárók és az óraszerkezet elhelyezését követően végül teljes festéssel nyer új külsőt a templomtorony.

Ruzsics Ferenc polgármester a napokban személyesen egyeztetett a kivitelező konzorcium vezetőivel: a Reneszánsz Zrt. vezérigazgatójával és a Közgép Zrt. vezérigazgató-helyettesével – megbeszélték az időközben felmerült körülményeket és áttekintették az építkezés munkanaplóit. A tárgyalás során a kivitelezők ígéretet tettek arra, hogy az előzetes egyeztetésnek megfelelően betartják a november végére kitűzött befejezési határidőt. Kisebb bizonytalanságot az okozott az ütemtervben, hogy tavasszal a templom körül értékes régészeti leleteket, középkori és római építményrészeket tártak fel a szakemberek.

„Az emlékek a város évszázados múltját bizonyítják, ezért fontosnak tartjuk méltó bemutatásukat, harmonikusan összekapcsolva őket a modern elemekkel – mondta el a polgármester. – A térrész áttervezése, az építési és közmű-tervek átalakítása és újbóli engedélyezése természetesen időbe telik. Jó hír, hogy a napokban teljesen elkészült az új építési koncepció és az ehhez kapcsolódó kiviteli tervek, melyek jelenleg engedélyeztetésre várnak.”


készítette: Németh Sanya (Keszthelyi TV)

Kapcsolódó cikkek:
Gyalogosforgalom-változás a Fő téren
Lezárva a Fő tér – Fontos közlekedési változások a belvárosban!
Két hónap alatt elkészük a körforgalom (közlekedési változások!)
Időkapszula a templomtoronyban
Elkészültek a Fő téri templom toronykeresztjei
Múlt és jövő találkozása Keszthelyen (LÉGIFOTÓKKAL!)
A Fő téri fasor kivágása
Kamerák kereszttüzében a keszthelyi főtér
Érdekes leletek a keszthelyi ásatásokon