Borismereti kurzus Keszthelyen

2022. január 26. (szerda)

Elindultak a borismereti képzések Keszthelyen. A VinoPelso Alapítvány a Central European Wine Institute szakmai támogatásával 2022-ben havonta tart képzést a Majormúzeum konferenciatermében. Elsősorban a Balaton Borrégió szőlőfajtáit, borait ismerhetik meg az érdeklődők.

Horkay András elismert borszakértő, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke. A borok színeiről beszél a hallgatóságnak Keszthelyen azon a kurzuson, amit első alkalommal rendezett meg a Majormúzeumban a VinoPelso Alapítvány. A négy napos képzésen az érdeklődők a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa által kiírt pályázat támogatásával vesznek részt.

„Ennek keretében a fő célunk az volt, hogy a Balaton régióban lévő borászok illetve vendéglátósokat tovább képezzük. Ugyanis az volt a tapasztalat, hogy akár egy egyetemi képzésen is, magáról a borkóstolásról kevés szó esik. Hogyha ezt erősítjük, akkor ilyen módon a turisztikai desztináció is erősödik és a hozzáértő felszolgálók aztán sokkal magasabb szinten akár többleti értékkel is tudják értékesíteni a borokat.”- adott tájékoztatást Hermann Tamás kuratóriumi elnök.

A borismereti képzésen szisztematikus elméleti és kóstolási ismereteket kapnak a hallgatók. Megismerhetik a Balaton régió szőlőfajtáit, borait, azok jellegzetességeit, illat-, zamat- és színvilágát. Később már a gyakorlatban való részvétellel, önállóan is szinten tudják tartani ismereteiket. A vezető oktató szerint a borismeretnél fontos a stílus és a borgasztronómia megismerése és tisztában kell lenni a borpiaci aktualitásokkal is. ” Én azt gondolom, hogy komoly minőségi borokat kóstolhatunk Magyarországon, talán a nemzetközi piac kevésbé ismeri még őket. Legyen szó fehérborokról vagy vörösborokról. Tokaj- Tokaji Aszún keresztül- talán az egyetlen ismertebb borvidékünk. De több olyan borvidék van illetve régió ami szerintem sokkal nagyobb figyelmet igényel. Ilyen a Balaton, ami minden adottsággal bír többek között, úgyhogy ezért is vagyunk itt, hogy egy kicsit jobban meg tudjuk mozgatni.”- mondta Horkay András.

Az első képzés résztvevői között nem csak szakemberek sajátítják el az ismereteket. Olyan érdeklődő is padba ült, aki csak hobbiból ismerkedne a borokkal.

„A nagyszüleim is foglalkoztak szőlővel. Volt saját szőlőnk. Rengeteget kapáltam, metszettem is. Ott voltam a szüretek szenzációs falusi hangulatánál. Úgyhogy egészen kisgyermekkoromból ered a szőlőnek a szeretete, mai napig nagyon szeretem. Ha bárhova a párommal, családommal megyünk, és megtehetem, bort iszom. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a borokat ne csak úgy igyuk, mint bort, hanem értve, szakérve és élvezve.”- mondta Bucsi Tamás hallgató.

A magas szintű borkóstolási továbbképzésen borászatokat is felkeresnek a hallgatók és a tanfolyam végén egy teszt kitöltésével adnak számot a tanultakról. A képzésre 2022-ben havonta egy alkalommal kerül sor Keszthelyen.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8778-borismereti-kurzus-keszthelyen