Borok és borászok napja volt a szombati a Balaton-parti városban. A Festetics kastélyban a Da Bibere Zalai Borlovagrend délelőtt tartotta ünnepi, tagavató közgyűlését, majd délután a Balaton Színházban a 100 Hungarikum Bormustrával folytatódott a program.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő és dr. Pálfi Dénes rendi nagymester köszöntője után ünnepélyes keretek között a kastélymúzeumban tíz tagot fogadott soraiba a Da Bibere Borlovagrend, ők ünnepélyes esküt tettek, hogy tovább öregbítik a zalai borok jó hírnevét. Mely, mint elhangzott, a folyamatos munkának, a programoknak köszönhetően erősödött az elmúlt években. A hagyományok szerint a rendezvényen szakmai előadás is elhangzott, dr. Kállay Miklós professzor, a Magyar Borakadémia elnöke a meleg és száraz évjáratok borok savszerkezetére gyakorolt hatásairól beszélt.
A 100 Hungarikum Bormustrát harmadik alkalommal rendezték meg a városban, az országos rendezvényen megjelent nedűk száma jóval több volt, mint az elmúlt két évben. Ruzsics Ferenc polgármester, Csengei Ágota házigazda igazgató és Bakonyi Judit köszöntőjét követően 73 pincészet 69 szőlőfajtájának 133 borát ízlelhette meg a közönség. A jelenlévők megemlékeztek dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőről, akinek több kiváló fajtát – köztük a cserszegi fűszerest – köszönhet a térség, az ország. A bormustrán több előadás is elhangzott, így például bemutatkoztak különleges fajták, szó esett a fűszerezett borokról, s arról, hogy hová tűntek Keszthely szőlőhegyei. A gasztronómiai különlegességek mellett zenei élményt is nyújtott a program, hiszen este a Borra-Való Zenekar adott koncertet.
(forrás, fotó: Sámel József, Zalai Hírlap www.zaol.hu)