Cél a keszthelyi sport erősítése

2021. május 20. (csütörtök)

16 millió forinttal támogatja idén az önkormányzat a keszthelyi sportegyesületeket. A városvezetés célja, hogy a jövőben több forrást és jobb hátteret biztosítson a helyi egyesületeknek. Becslések szerint több mint ezer aktív sportoló tevékenykedik Keszthelyen. A járvány miatt sok társaság nagy nehézségekbe ütközött, ennek ellenére is folyamatosan hozzák az eredményeket a város sportolói.

A Keszthely Városi Diáksport Egyesületnél ötven igazolt atléta van. Dr. Kardos József és Csikós József az igazoltakkal, míg Béres Tibor az előkészítő csoporttal foglalkozik. Az atléták a járvány alatt is kitartóan edzettek. Egy tréner és négy atléta, köztük az ifibajnokság kétszeres ezüstérmese, Kusztor Virág esett át a koronavíruson. A kiemelkedő tehetségnél sajnos utótünetek jelentkeztek, így most nem tréningezhet. A tavalyi – rövidített – szezont végig teljesítették, a versenyzés viszont nagyon hiányzott nekik.

„Sajnálatos módon a válogatott viadalok maradtak el, pedig a Virágnak szépen lett volna esélye, hogy képviselje Magyarországot, ez kellemetlen volt. Meg az összes diákolimpiai verseny elmaradt tavaly is és idén is. Ott is a Csahóczi Csanádnak meg a Virágnak komoly dobogós esélyei lettek volna” – nyilatkozta Csikós József, a KVDSE edzője.

A rekortán pálya létesítésével javultak a felkészülési feltételei az atlétáknak. Sajnos télen kevés alkalommal húzhatnak szöges cipőt, olyankor a Helikon parkban, a Mozgás házában, vagy a gimnázium lépcsőjén tréningeznek.

Keszthelyen a hivatalosan működő sportegyesületek száma 25, az Emberi Erőforrások Bizottságának becslése szerint meghaladja az ezer főt azok száma, akik ezen egyesületek kötelékében sportolnak.Több kiemelkedő sportoló és edző van Keszthelyen, elég csak említeni az olimpiai kvótás sportlövő Major Veronikát, vagy a junior párbajtőr válogatottat is edző Borosné Eitner Kingát.

Csótár András, az Emberi Erőforrások bizottságának elnöke: „Az idei évben minden törekvésünk arra irányult, hogy mind a 16 millió forintot tudjuk biztosítani az egyesületeknek. Mi úgy ítéljük meg, hogy ebben a mostani gazdasági helyzetben ez a 16 millió forint egy méltó és erős támogatás az önkormányzattól. A jövőben természetesen, amint az önkormányzatnak a lehetőségei ezt megengedik, szeretnénk is ezt az összeget erősíteni. Nem csak magát a támogatási összeget, hanem szeretnénk az infrastrukturális hátteret is fejleszteni.”

Csótár András hozzátette, az anyagi támogatás mellett például létesítményhasználattal támogatják a keszthelyi sportegyesületeket. A városvezetés célja, hogy a komoly múlttal és erős jelennel rendelkező sportélet tovább erősödjön.: „Keszthelyt szeretnénk egy olyan várossá alakítani, ahol a nevesebb hazai, akár nemzetközi sportrendezvények megvalósításra kerülhetnek. Így támogatjuk azt, hogy a sportegyesületeink nemzetközi és hazai rangos versenyeket ebbe a városba hozzanak, ehhez a közeljövőben a szálláshelyek bővítése – mint tudjuk – meg fog valósulni.”

Az idei évben a Balaton Vívóklub és a Csősz-Tóth Norbert nevével fémjelzett karatésok is nagyszabású viadalt rendeznek Keszthelyen.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8063-cel-a-keszthelyi-sport-erositese