Chopin és Liszt a zene világnapján

2017. október 2. (hétfő)

Október 1. 1975 óta a zene világnapja. Az UNESCO ekkor fogadta el Yehudi Menuhin hegedűművész javaslatát, hogy a világnappal a társadalom széles rétegei számára népszerűsítsék a zeneművészetet.Keszthelyen is nagyszámban jöttek zenekedvelők az ez alkalomból szervezett koncertre.

„Azért szeretem a zenét, mert hangok jönnek ki és az gyönyörűen szól” – nyilatkozta a közönség soraiban egy kislány, Kádár Viktória.

Liszt és Chopin munkáiból állította össze koncertjét Hegedüs Endre zongoraművész. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész szerint újjá kell éleszteni azt a zenét, amit rég elporladt zeneszerzők hagytak ránk, mert olyan fontos mondanivalót tartalmaznak az emberi léleknek, hogy ezt játszani kell.A zongora a művészek testének és lelkének meghosszabbítása – vallja Hegedüs Endre. A zongorista szeretetből és szép hangokból született. Már édesanyja hasában hallhatta a szülők zenejátékát, egyszerre tanulta meg a kottát és az ábc-t olvasni.

„Természetesen én Kodálynak igazat adok, aki azt mondja, hogy a zenei nevelésnek a születés előtt el kellene kezdődnie, ami persze egy nyilvánvaló túlzás, a kedves túlzásban benne van, hogy zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. Na most a zene világnapja… kérem szépen én azt mondanám, hogy nekem minden nap ünnep. Egyszerűen azért, mert a zenével, a zenében élek. Azt mondanám, hogy a levegő, az élelem és a szeretet mellett – talán rossz a sorrend, mert az első a szeretet – nekem a legfontosabb az, hogy szép hangokat hallgassak és szép hangokat csaljak ki a zongorából, ez akkora örömet ad, hogy tovább kell adnom” – mesélte szenvedéllyel a művész.

Hegedüs Endre a nemzetközi és a hazai hangversenyélet ismert szólistája. Eddigi fellépéseinek száma meghaladja a 3200-at. Nagy sikerrel vendégszerepelt Európa számos országában, Ausztráliában, Japánban, a volt Szovjetúnióban, Dél-Koreában, Kanadában és az Egyesült Államokban. A zene világnapján Hegdüs Endre és a Balaton Színház ajándékba adta a zene élményét a közönségnek. Chopin és Liszt művit ingyen hallgathatta meg a nagyérdemű a világhírű zongorista tolmácsolásával.

Forrás: Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8254/chopin-es-liszt-a-zene-vilagnapjan/