Zajlik az aratás Zalában és Somogyban is. A betakarítás időszakában több mezőgazdasági jármű van a közutakon, ezért nagyobb figyelemre van szükség a közlekedésben résztvevőktől. A rendőrség arra hívja a figyelmet, hogy legyünk türelmesek, előzésbe pedig csak akkor kezdjünk bele, ha meggyőződtünk arról, hogy biztonságosan be is tudjuk azt fejezni.
Zajlik az aratás, a gazdálkodók folyamatosan takarítják be a termést a földekről. Gabonatáblák azonban nem csak eldugott helyen vannak, lehetnek a közutak mentén is. A mezőgazdasági munkák során előfordul, hogy a gép maga után nagy port kavar.A csökkenő látótávolság miatt nagyobb követési távolságot kell tartani és lassabban kell menni.
E mellett problémát okozhat az is, ha csapadékos időjárás után a földútról visszatérő járművek sarat hordanak fel az úttestre. Ha nem takarítják le az utat, előállhat olyan eset, hogy az autós, ha hirtelen akarja kikerülni a szennyeződést, lesodródhat az útról. Amennyiben pedig újra elkezd esni az eső, a sáros aszfalt rendkívül csúszóssá válhat, ami ugyancsak balesetveszélyes.
A mezőgazdasági járművek az átlagosnál jóval szélesebbek és lassabban is haladnak, feltorlódhat mögöttük a forgalom. A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos megfelelően felmérni a helyzetet. Csak akkor kezdjük meg ezeknek a gépeknek az előzését, ha azt biztonságosan be is tudjuk fejezni. Figyelembe kell venni, hogy a pótkocsik miatt hosszabb lesz ez a manőver.
„Nem csak egy utánfutót húznak, hanem kettő utánfutóval is közlekedhetnek. Az előzésnél nagyon oda kell figyelni, ugye, hogyha kettő utánfutót húz, akkor meg tudjuk-e előzni a járműszerelvényt. Illetve a kombájnnál is, az elég terjedelmes. Kombájn mellett, hogyha megyünk el, akkor vigyázni kell, mert ők szélesebbek, mint az egyéb járművek.” – hívja fel a figyelmet Dongó Norbert a Keszthelyi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén a követési távolság nem megfelelő betartása miatt fordult már elő baleset, így a hátulról érkező személyautó ütközött a mezőgazdasági járművel. Az egyenruhások arra is emlékeztetnek, hogy a traktorok, kombájnok a földekre balra is bekanyarodhatnak, minden esetben legyünk óvatosak, mielőtt megkezdjük az előzésüket. Jó gyakorlat azonban az, hogy a lassú járművek vezetői sok esetben lehúzódással, vagy jelzéssel segítik a közlekedés többi résztvevőjét. A balesetek megelőzése érdekében azonban mindig körültekintően kell vezetni.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV