Csatornázás a Zámorban 

2017. szeptember 20. (szerda)

Csatornázás a Zámorban

Nagy jelentőségű beruházás indul hamarosan a Zámor térségi városrész csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos régi problémájának megoldása érdekében. A munkaterületet már átadták, a DRV október végéig az eddiginél nagyobb átmérőjűre cseréli a szennyvíz elvezető csöveket.

Nagy Bálint alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője az elmúlt években többször tárgyalt az illetékesekkel, hogy a helyzetet megoldják.
Nyilván a terület földrajzi elhelyezkedése és a Balaton vízszintje adott, de a probléma enyhítésére mindent meg kell tennünk. Ez egy kiemelt feladat a városrészben.
-A zámori városrész, azon belül is az Apát utca, Keszthely egyik legalacsonyabban fekvő része. Nagyobb esőzések alkalmával nem csak az árkok teltek meg vízzel, hanem a csatornarendszer sem bírta a terhelést, a szennyvíz több helyen elöntötte az utcákat – fogalmazott. – Ennek oka, hogy a regionális rendszer – Nemesvitától Zámorig – jó néhány település szennyvízét vezeti. Amikor tervezték, még elegendő volt a lefektetett csövek kapacitása, ám az elmúlt évek során a települések növekedtek, sok ház épült, a szennyvíz elvezető rendszer azonban nem bővült. Ez az elmúlt időszakban – mivel a viharos, nagy esők gyakrabban jelentkeznek – többször is gondot okozott a városrészben.
Nagy Bálint úgy fogalmazott, képviselőként rendszeres kapcsolatot tart Zámor lakosságával. A találkozókon, lakossági fórumokon két fő kérés rendre elhangzik az emberek részéről. Az egyik, hogy fejlesszük a Libás strand keleti bejáratánál lévő parkolót – Ezt sikerült is megvalósítani, hiszen tavaly teljesen megújult ez a terület, s több fejlesztés is indult. A másik felvetés a vízelvezetés problémája volt.
-Természetesen az észrevételek jogosak voltak a lakók részéről – tette hozzá. – A nagy esők, zivatarok után szinte minden alkalommal fertőtleníteni kellett az utcákat, ami nem jelenthetett megoldást a problémákra. Képviselőként már 2015-ben tárgyalni kezdtem a megoldási lehetőségekről. Szakemberekkel megvizsgáltattuk a problémát, a lehetséges megoldásokat, majd az önkormányzat ülésén 2,4 millió forintot szavaztunk meg a tervek elkészítésére. Tavaly a DRV-vel tárgyaltunk, hogy a fejlesztési terveikben hozzák előre a városrész ügyét. Mivel ezen a területen is sokan élnek a turizmusból, fontosnak tartottam, hogy a munkálatok ne a szezonban folyjanak. Öröm, hogy a beruházás elkezdődhet, s – az időjárás függvényében – október végéig fog tartani. Az építésre kerülő vezetékszakasz a vasúti pálya és a Toldi utca közti zöldterületi sávból, új aknával indul, majd a gyalogos sétány és az Apát utca burkolata között, zöldterületen és útpadkában halad az Ady utcáig. Onnan a Büdösárok medre és a Lovassy utca alatti irányított fúrással éri el a Kazinczy utcai átemelőt. A munkálatok során az Apát utcában – az Ady utcai kereszteződéstől kezdődően – sor kerül majd részleges forgalomkorlátozásokra. Ez úton is kérem, hogy a lakók és az utcában közlekedők legyenek türelmesek, hiszen a beruházás mindannyiunk érdekében történik. – fogalmazott Nagy Bálint.

Forrás: Sámel József, Balatoni Krónika
https://www.facebook.com/Balatoni-Kr%C3%B3nika-Keszthely-Inform%C3%A1ci%C3%B3s-Magazinja-913815781971077/