Megtörtént a Csengey sétány műszaki átadása pénteken. A város nyugati részén található zöldterületre nagy volt az igény, több lakossági fórumon is meghallgatták az itt élők igényeit. Több fát és cserjét telepítettek az elmúlt időszakban a területre és már a játékelemek is kikerültek. A rekonstrukció pályázati támogatással és önerőből valósult meg.
Májusban kezdődött meg a Csengey Dénes sétány felújítása. A kavicsos sétány részen szegélyeztek, minden csatlakozó utcához bekötő út vezet, így könnyen rá tudják tolni a babakocsikat, kerékpárokat bukkanó nélkül. 18 fát ültettek a meglévők mellé, így több árnyékos rész áll majd rendelkezésre a pihenéshez. 950 cserje is díszíti a területet. Ezek mellett talajtakarókat is telepítettek.
„Ami még fontos, és ami miatt a rengeteg talajtakaró került elültetésre, hogy a víz helybentartása is megoldásra kerüljön. Tehát próbáltunk ilyen beavatkozásokat, műszaki megoldásokat alkalmazni, ez szintén nagyon fontos. Illetve még a projekt része, hogy odúkat fogunk kihelyezni, hiszen a projekt még nem zárult le, nyilván itt a műszaki beavatkozás, a fejlesztés megtörtént, , de még odúkat fogunk kihelyezni. Azért is többek között olyan fák kerültek újonnan is elültetésre, amelyek a fészkelő madarak számára megfelelőek.” – mondta el Rodekné Hederics Erika a Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.
Térbútorokat is helyeztek ki, ami még komfortosabbá tette az itteni időtöltést. A sétány végén közösségi teret alakítottak ki, rugós játékelemek, kerékpártárolók, egy sakkasztal és fitnesz elemek is kikerültek. A településrésznek régi vágya volt, hogy felújítsák a sétányt. Több lakossági fórumot tartottak ezzel kapcsolatban. A munkálat mintegy 53 millió forintba került, ehhez a Balatoni Fejlesztési Tanács pályázatán nyertek 33 millió forintos támogatást. Az elkészült sétánynak a városvezetés is örül, ez is a zöldkoncepciót erősíti.
„Ez azért volt fontos, mert egy kissé elhanyagolt volt ezt a park, én úgy gondolom, itt a házak között. Nagyon szerették addig is, akik itt laknak, sok emberrel beszélgettünk, de így, hogy fel van újítva, hogy van egy rendes sétány, új cserjék, új fák kerültek ki, sőt, kifejezetten időseknek, fiataloknak, gyerekeknek szóló játszóterek vannak, kisebb játszóhelyek, játszóeszközök, ez azt jelenti, hogy itt tulajdonképpen a lakótelepi jellegű házak között tulajdonképpen egy békés parkra találhatnak, pihenésre időt szakíthatnak az emberek.” – fogalmazott Manninger Jenő polgármester.
Az elkészült Csengey Dénes sétányt már most szívesen használja a lakosság. A kivitelezés fontos része volt, hogy megőrizzék a terület értékeit, egy csendes, nyugodt rész fogadja a kilátogatókat.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV