Csik Ferenc sporttörténeti vetélkedő

2021. december 8. (szerda)

A Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület az idén is megrendezte azt a szellemi vetélkedőt, amelyen mozgássérültek mérték össze tudásukat. A hagyományos sporttörténeti versengés fő témája ezúttal is Csik Ferenc volt. A Fejér György Városi Könyvtár által összeállított feladatsorban nem csak Keszthely olimpiai bajnokáról, hanem a jelenkor sportolóiról is számon kérték a résztvevők tudását.

Verebélyi Judit könyvtáros ismertette a feladatokat a versenyzőkkel. Évek óta ő állítja össze a versenyfeladatokat a Csik Ferenc öröksége sporttörténeti vetélkedőre. A szellemi vetélkedőt, amely tizenhárom éve indult útjára, mozgás- és látássérültek részére rendezik meg.

„A Látásfogyatékosok Keszthelyi Egyesülete elindította a Festetics vetélkedőt,amihez mi társultunk és utána kezdtük el ezt a vetélkedést a fogyatékossággal élők számára. A mai nap már kibővítettük, viszont a tavalyi év rendhagyó volt. Nem csak a pandémia miatt- hála Istennek meg tudtuk tartani, nem kellett elhalasztani -, de azért volt rendhagyó és rendkívüli, mert nem csak sportvetélkedő volt, hanem honismeretei vetélkedő is egyben.”- mondta el Nemes Klára főszervező.

Minden évben az 1936-os berlini nyári olimpiai játékok bajnoka, Csik Ferenc előtt tisztelegnek a nevezett csapatok. A 100 méteres gyorsúszás győztesének életéből, munkásságából készültek a versenyzők. Ebben az évben is segítséget kaptak ehhez a Fejér György Városi Könyvtártól, már hetekkel a verseny előtt.

„Úgy érzem most, hogy reggel felébredtem és semmit sem tudok. Mint érettségi előtt hajdanában. A gyerekek, meg annak idején én is. Nehéz már nekünk megjegyezni azokat az évszámokat. Fiataloknak könnyebb, de 80 éveseknek már nem olyan könnyű. De felosztottuk magunk között. Vizes sportok, atlétika, Csik Ferenc. Úgyhogy igyekeztünk.”- mondta Török Gáborné versenyző.

Öt feladatsorból állt a verseny. Átfogó ismeretet igényelt a totó, tudni kellett, mikor költözött Keszthelyre Csik Ferenc, melyik évben nyerte első bajnoki címét gyorsúszásban, vagy melyik évben avatták doktorrá. Szintén nem volt könnyű a szókereső és a képkirakó feladat sem. Ismeretekkel kellett rendelkezni a város életében napjainkban kimagasló teljesítményt nyújtó sportolókról is. Az igaz vagy hamis játék Major Veronika Európa-bajnok sportlövő, olimpikon és Illés Fanni világ- és Európa-bajnok, paralimpiai bajnok úszó sportpályafutásáról szólt. Az egyórás szellemi vetélkedő ötödik feladata igazi meglepetés volt. Kreatív játék, amiben helyt kellett állni a zsűrinek is. A bírálók a nehéz feladatok után egyetértettek abban, hogy egy vetélkedőben való részvétellel mindig új ismeretekhez jutnak a résztvevők.

„Ez egyértelmű. Például egy másik rendezvényt is megemlíthetnék. Például a Csengey Dénes-emlékév miatt is több rendezvény volt már a városban, ebben az évben, és egyértelmű, ha elmegyünk ezekre a rendezvényekre vagy részt veszünk ezeken a szellemi vetélkedőkön, nagyon sok olyan információhoz juthatunk amit sok esetben, mi magunk keszthelyiek sem tudunk.”- mondta el Sáringer- Kenyeres Marcell önkormányzati képviselő.

A nagy felkészülést igénylő vetélkedőn szoros volt a verseny. Végül győztesként Keszthely Város Idősügyi Tanácsának csapata került ki. Második a KESOTE csapata, a harmadik a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének Keszthelyi 2-es csapata lett.

Hegedüs Éva- Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8660-csik-ferenc-sporttorteneti-vetelkedo