Diákok a tévében

2023. május 18. (csütörtök)

Televíziónkba látogattak az Asbóth iskola rendészeti szakos diákjai. A tízedik évfolyamosok beleshettek a kulisszák mögé, kipróbálhatták a műsorvezetői széket és ízelítőt kaphattak a szakma rejtelmeiből. Szerkesztőségünknek fontos, hogy bevonjuk a fiatalokat, ennek érdekében indítottuk el gyakornoki programunkat is.

A Keszthelyi Televízió indulásáról mesélt a diákoknak Németh Sándor szakmai vezető. A fiatalok elsőként a szerkesztői helyiségeket járták végig, ahol megtudhatták, hogy kinek mi a feladata, és hogy készül a Híradó. Természetesen a stúdió tartott számot a legnagyobb érdeklődére, itt a diákok beülhettek a díszletbe és a súgógépet is kipróbálhatták.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi háttértechnika van egy híradó elkészítésében. Az, hogy a műsorvezetői székben ültem, azt meg főképp nagyon élveztem. Úgyhogy nekem nagyon tetszett ez az egész.” – mondta Nagy Zsófia, a ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikumának tanulója.

A vállalkozó szellemű diákok a stúdiókamerákat is kipróbálhatták. Somogyi Ákos műszaki vezető arról beszélt, hogy az évtizedek során hogyan fejlődött a technika. Elmondta azt is, hogy egy-egy stúdióbeszélgetés felvételéhez hány munkatárs szükséges, és ki milyen feladatot lát el a vezérlőben. A rendhagyó tanóra során a diákok egyre érdeklődőbbek lettek.

„Nagyon meglepő volt, hogy ennyire fel van szerelve a tv. Külön szobák kialakítva, nagyon nagy terek, a stúdió is nagyon szép volt szerintem. Kényelmesek a székek is. Nagyon érdekes volt belenézni ebbe a háttérmunkába, és, hogy mi folyik itt. Hatalmas nagy keverőpultok, meg monitorok, igazából nagyon érdekes volt.” – tette hozzá Kerekes Ádám, a tanuló, ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikumának diákja.

Az Asbóth iskola diákjai nem először jártak a Keszthelyi Televízió szerkesztőségében. Többen érdeklődnek a szakma iránt, mások pedig itt kaptak kedvet ahhoz, hogy kipróbálják magukat. Néhányan közülük több műsorunk felvételében is segédkeztek.

„Fontosnak tartom, mert kommunikációs órájuk is van, és a kommunikációról nem elég beszélni, hanem fontos az, hogy meg is ismerjék azokat a területeket, ahol kifele tudnak kommunikálni, híreket megosztani, tájékoztatni, tájékozódni. Ez az egyik pont a televízió.” – tájékoztatott Dr. Lakics Andrea, a ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikumának óraadója.

Televíziónk 2022-ben indította el saját gyakornoki programját. Célunk az volt, hogy az érdeklődő fiataloknak lehetőséget biztosítsunk arra, hogy kipróbálják magukat a szakmában. Több iskolából érkeztek diákok, akik közül néhányan állandó gyakornokaink lettek, és élő műsorainkban valamint a stúdióban is segítik a munkánkat.

„Nagyon segíti a munkánkat, ugyanis több olyan műsorral készülünk, amiben számítunk a gyakornokokra. Így megízlelhetik tényleg akár egy élő adásnak a varázsát, és rákaphatnak ennek a szakmának a szépségére, és talán meghozza a kedvüket, hogy ők is ebben a munkában helyezkedjenek el.” – emelte ki Németh Sándor, a Keszthelyi Televízió szakmai vezetője.

A televízió gyakornoki programja továbbra is nyitott, arra folyamatosan lehet jelentkezni. Emellett pedig rendhagyó tanóra keretében várjuk az iskolák osztályait is a szerkesztőségbe.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10359-diakok-a-teveben

Képek