Sikert sikerre halmoz a 11 éves keszthelyi zongorista kislány, Kádár Viktória. Az elmúlt évben megrendezett 14. Lengyel Zenei Fesztiválon is szépen szerepelt. Dr. Cséby Géza tiszteletbeli konzultól vehette át a Lengyel mű legjobb előadásáért járó díjat.
Chopin darabbal nevezett Kádár Viktória a Győrben megrendezett XIV. Lengyel Zenei Fesztiválra, ahol nagy sikerrel, kiemelkedően szerepelt. A járványügyi előírások nem tették lehetővé a személyes megjelenést a díjátadón sem, így Keszthelyen került arra sor abban az intézményben ahol Viktória fejleszti zenei tudását. A rangos zenei fesztiválon zongora, hegedű és fúvós hangszerek is megszólaltak, mondta el a Festetics György Zeneiskolában Dr. Cséby Géza tiszteletbeli lengyel konzul, aki átadta a 11 éves Kádár Viktóriának a teljesítményéért járó díjat és diplomát. Cséby Géza arról is beszélt mitől volt a korábbiaktól eltérő a 2020-as verseny.
„Nagyon fontos volt, hogy a lengyel függetlenség napjához kapcsolódjon. Tudjuk azt, hogy Lengyelország 123 éven keresztül szétdarabolt állapotban volt, tehát nem ilyen volt a lengyel államiság s ezt az I. világháború után sikerült kiharcolni a lengyelek számára. Az, ami nekünk Trianon, Lengyelországnak tulajdonképpen egy újbóli lengyel államot jelentett. De ez a dolog talán még inkább megerősítette a magyar-lengyel barátságot, magyar-lengyel kapcsolatokat.”- mondta el Dr. Cséby Géza tiszteletbeli konzul.
A tavalyi évben a verseny szervezésébe bekapcsolódott a Lengyel Országos Nemzetiségi Önkormányzat és a Sobieski Társaság is. A fesztivál célja ezúttal is a tehetséggondozás és a lengyel kultúra népszerűsítése volt. A tehetséges keszthelyi kislány nagy izgalommal készült a versenyre, amire online lehetett nevezni.
„Chopin- Asz-dúr Impromptu- jét játszottam ezen a fesztiválon. S szerintem én úgy érzek, mint a zeneszerző. Olyan érzelmekkel. Én nagyon szeretem ezt a darabot, mert sok érzelem van benne, meg olyan vidám is. Élvezetes. Először beküldtük a videót. Pár nappal küldtük be a zenei fesztivál előtt és nagyon örültem mikor ezt az eredményt kaptam. A lengyelmű legjobb előadásáért. Nagyon örültem, hogy ilyen versenyeken szerepelhetek.”- mondta Kádár Viktória.
A díj átvételét követően Viktória el is játszotta a jelenlévőknek a verseny darabot, amit tanára segítségével tanult meg, finomított és gyakorolt a verseny nevezéséig.
„A zongoradarabok, amelyeket játszik, azok tükrözik Viktória személyiségét, mivel évek óta sikerült annyira megismernem, hogy abból lejön az illetve, megállapítottam, hogy melyek azok a zeneszerzők amelyek közel állnak hozzá, illetve akiktől darabokat szeret játszani.”- adott tájékoztatást Babos Judit.
A tehetséges kislány mindennapjaiba beépült a zene. Kis korától zongorázik. Szülei nagy örömére, otthonában is nagyon komolyan veszi a gyakorlást. A sikereknek pedig együtt örülnek. Minden elképzelését támogatják Viktóriának.
„Úgy gondolom,hogy abból a szempontból nehéz helyzetben vagyunk, hogy én nem vagyok zenész, nem is értek a zenéhez, talán kicsit tudok csak énekelni maximum, de hangszeren nem játszom s ebből a szempontból számunkra egy teljesen új dolog, hogy egy ilyen tehetséges gyerekkel foglalkozni, megtalálni a megfelelő tanárokat, a megfelelő eszközt. Azt, hogy ő tudjon fejlődni s meg tudja valósítani önmagát, leginkább ebben érzek egy nagyon nagy felelősséget, hogy megfelelő úton, megfelelő helyen és megfelelő módon tudjuk őt előrevinni.”- mondta a kislány édesapja, Kádár Zoltán.
Viktória zongoraművész szeretne lenni. Hét éves volt, amikor először sikert aratott nemzetközi versenyen. Azóta töretlenül halad a célja felé. Sok gyakorlással és kitartással.
Hegedüs Éva- Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/7730-dijat-vehetett-at-kadar-viktoria