Díjazták a sportkiválóságokat

2019. február 2. (szombat)

11 kategóriában ismerték el az elmúlt év legjobb teljesítményeit

11 kategóriában ismerték el az elmúlt év legjobb teljesítményeit a keszthelyi sportgálán. Azokat a kiemelkedő sportembereket jutalmazták, akik eredményeikkel hozzájárultak egyéni, egyesületi és a település sikereihez is. A tegnapi eseményen elhangzott, hogy a város a kultúra mellett a sportra is kiemelt figyelmet fordít, ezért 2019-ben is fontos cél a néhány éve megkezdett sportinfrastruktúra fejlesztése.
A Zala Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, Varga Sándor György kapta idén a Keszthely Város Sportjáért járó kitüntetést a sportgálán.

A Keszthely Város Legjobb Edzője díjat Keczeli Zoltánnak, a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub elnökének ítélték oda.

Csala Tamás, a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület edzője vehette át a Keszthely Város Legjobb Utánpótlás Edzőjének járó oklevelet.

Ebben az évben Keszthely Város Legjobb Testnevelő Tanárának Kardos Károlyt, az Asbóth Szakgimnázium pedagógusát választották.

Keszthely Város Legjobb Felnőtt Férfi Sportolója címmel gazdagodott Licsár Gergő Bálint, a Pelso Kung-fu Egyesület versenyzője.

A Keszthely Város Legjobb Felnőtt Női Sportolója kitüntetést Major Veronika, a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub versenyzője vehette át.

Keszthely Város Legjobb Ifjúsági Fiú Sportolója Csahóczi Csanád a Keszthely Városi Diáksport Egyesület atlétája lett.

Keszthely Város Legjobb Ifjúsági Leány Sportolója címet adományoztak Hetyei Nórának, a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület úszójának.

A Jó tanuló, jó sportoló díjat megosztva, Nett Vivien, a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület versenyzője és Raffai Kristóf a Balaton Vívóklub párbajtőrözője vehették át.

A Keszthely Város legjobb csapata címet a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület érdemelte ki, melynek elnöke, Szántó Kata vette át a kitüntetést.

Keszthely Város Senior Sportolójának Mészáros Lászlót, a Helikon Tenisz Club senior versenyzőjét választották. Az ötvenéves sportmúlttal rendelkező teniszező elmondta, az idősebb korosztály eredményei példaértékűek lehetnek az utánpótláskorúak számára is.

„Üzenet lehet a fiataloknak, hogy érdemes sportolni, mert hogy ezzel természetesen, egészségesen tovább lehet élni. A másik pedig az, hogy a sport az nagyon sok mindent nyújt az embernek, mert az a legtisztább.” – mondta el a sportoló.

Az eseményen részt vett Manninger Jenő országgyűlési képviselő, aki beszédében hangsúlyozta a sportszervezetek és a sportolás tevékenységének lényegét.

„Nagyon fontos, hogy az önkormányzat és hát természetesen a mi magunk részéről is nagyon fontosnak tartjuk a sportot, sőt talán az egyik legfontosabbnak a kultúra mellett, azt lehet mondani, hogy ezért élünk és azt kívánjuk elmondani én magam is, hogy mindenkinek úgy kell élni, sportosan, aki eddig nem tette, annak életmódváltásra van szüksége.” – tette hozzá a képviselő.

A gálán Csótár András, az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta, Keszthely színes sportélettel rendelkezik. Közel 20 sportegyesület több mint 20 sportágban segíti a jövő reménységeinek kinevelését.

„Különbözőek vagyunk emberként is és ennek megfelelően a sportágaink is mások, azonban van, amiben mégis hasonlóak vagyunk. Mindannyian elkötelezettek vagyunk a sport ügye iránt, és elkötelezettek vagyunk szeretett városunk, Keszthely ügye iránt is. Tehát sokszínűségünk ellenére összetartozunk, egységet alkotunk.” – emelte ki az elnök.

Az díjkiosztót követően pohárköszöntőt mondott Nagy Bálint alpolgármester. Köszönetet mondott a hozzátartozóknak, az egyesületeknek és az edzőknek is. Kiemelte, a csapatmunka a sportban is fontos, hisz ezzel lehet tartós, hosszú távú eredményeket elérni. Hozzátette, a további sikerekhez a város is hozzájárul.

„Én a magam részéről azt tudom ígérni, hogy a 2019-es évben is azon fogunk dolgozni, hogy tudjuk folytatni azt a néhány évvel ezelőtt megkezdett fejlesztést, sportinfrastruktúra fejlesztést és az olyan fejlesztéseket, amelynek eredményeként most már az idei évben elmondhatjuk azt is, hogy azt gondolom, hogy méltóképpen a kitüntetések mellé például pénzjutalmat is tudunk adni, ezzel is elismerve a sportolóknak, illetve az egyesületeknek a tevékenységét.” – hangsúlyozta az alpolgármester.

A gálán műsort adott Labanov Tünde tánccsoportja, akiknek a tavalyi nyertes countrytáncát láthatta a közönség, de egy látványos bemutató keretében a Keszthelyi Kötélugrók is felléptek az eseményen.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5725-dijaztak-a-sportkivalosagokat-?fbclid=IwAR3XityUzx1NBsfxL8BpVjiZpZ_dN2W5idtiN20mR-qJ6W5HkzepojnIze4