Dr. Szelestei Tamás volt a Kedd-velem vendége

2021. november 12. (péntek)

Orvos, városvezető, nagycsaládos – röviden ezekkel a jelzőkkel lehet bemutatni dr. Szelestei Tamást. A rendszerváltás utáni Keszthely első polgármestere a Kedd-velem vendége volt a Balaton Színházban. A hivatása mögötti embert bemutatni kívánó beszélgetéssorozatnak ez volt a 31. eseménye. Csányi Zoltán házigazda szerint Keszthelyen és környékén rengeteg nagyszerű ember van, őket kívánja bemutatni a közönségnek a kötetlen program keretében.

Dr. Szelestei Tamás 1935-ben született Pozsonyban nyolcgyermekes család negyedik gyermekeként. Anyakönyve csehszlovák nyelven íródott, négyéves korában vette fel családja a Szelestei nevet. 1960-ban szerzett orvosi diplomát. Három városban dolgozott orvosként, végül Keszthelyen találta meg az igazi otthont. 1970-ben került a keszthelyi kórházba. 1990-től a rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármestere volt a városnak.

A Kedd-velem beszélgetésén a nagycsaládos nyugdíjas orvos elmondta, szeptemberben volt 51 éve, hogy keszthelyi.

„Mi tagadás, unatkozni nem tudtam soha, arra nem volt módom. Ha nem a család, akkor adott a város, ha a város nem adott, adtak a betegek. Munkás és tevékeny élet van mögöttem, de ez tart életben. Nyilván nem így néznék ki 87 évesen, ha nem lenne ez az életem. Az aktivitás, az tart életben, meg a mozgás” – nyilatkozta a nyugdíjas orvos.

Szelestei Tamás volt a Kedd-velem 31. vendége. A közönség egy izgalmas, fotókkal illusztrált életútnak lehetett a részese. Csányi Zoltán házigazda szerint a program sikerének titka az őszinteség. A vendégek szívesen mesélnek családjukról, életútjukról, sikereikről és akár kudarcaikról is. A beszélgetőpartnerek örömmel tesznek eleget a meghívásnak, ezt a program vendégkönyve is bizonyítja.

„A legelső bejegyzést dr. Brazsil József tette, hiszen ő volt a legelső vendégem, lassan már öt évvel ezelőtt. Az ő indításával elindult egy olyan sorozat hogy kiderült, hogy Keszthelyen és Keszthely környékén nagyon-nagyon sok nagyszerű ember van” – mondta televíziónknak Csányi Zoltán, az est házigazdája.

Brazsil József és Szelestei Tamás mellett például olyan vendégei voltak a programnak, mint Pappné Beke Judit nyugalmazott könyvtárigazgató, Cséby Géza irodalomtörténész, Tál Zoltán plébános, Müller Róbert nyugalmazott múzeumigazgató, vagy Bagyó Sándor vízimentő. Csányi Zoltán szerint még rengeteg nagyszerű ember van, akiket szeretne meghívni. A Kedd-velem következő epizódja december 7-én 17 órakor lesz, szintén a Balaton Színházban, Károly Róbert zeneszerző, karmesterrel.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8588-dr-szelestei-tamas-volt-a-keddvelem-vendege