Idén második alkalommal osztott díjat az Edupress, Magyar Oktatási Hírügynökség a nemzetközi oktatási szakkiállításon. Az Educatio 2009 rendezvényen felsorakozó kétszáz standot, a csaknem 40 ezer fős látogató figyelmének felkeltésére szolgáló reklámtárgyakat, eszközöket ötletesség és népszerűség és egységes arculati elemek szerint értékelte a látogatók megkérdezésével.
Az Edupress az érdeklődök véleményét figyelembe véve díjazta az idei év standjait.
A legötletesebb stand díját a Pannon Egyetem Georgikon Kara érdemelte ki, a keszthelyi kampusz ízlésesen és ötletesen mutatta be oktatási területeit. Az agrárképzésben jeleskedő kar szerencsét hozó élő aranyhalakat, kitömött vadakat és (bio)kertészetükben termő almából, körtéből, karfiolból és répából összeállított gyümölcs és zöldség tálat tett az asztalra. A látogatókat ezen kívül betyár ruhába öltözött host tájékoztatta a Balaton melletti intézményben rejlő lehetőségekről.
A legötletesebb reklámajándéknak a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) Educake nevet viselő szerencsesütije bizonyult, melyben kedves üzenetet vagy nyertes szelvényt rejtettek el. A tálalásról a MÜTF hallgatói gondoskodtak.
A legegységesebb stand díját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) kapta, mely dekorációs és installációs elemeiben tükrözte a a főiskola narancs-zöld színvilágát, a stand mögött álló hallgatók öltözetékével együtt. A csarnok falára vetített BKF-felirat jelölte a hömpölygő tömeg fölött a stand elhelyezkedését. Mellette egy nagy fotófal a Budapest-Bamako Rallyn részt vevő BKF Bamako Teamet ábrázolta, mely mögé állva, az arcok helyén kikukucskálva bárki a kalandos útra képzelhette magát a készült képek segítségével.
A legextrémebb kiállítói díjon a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Dunaújvárosi Főiskola (DUF) osztozik. Míg a vidéki intézmény a Budapest-Dunaújváros közötti rövid távot egy kissé futurisztikus buszmegálló felállításával szimbolizálták – a buszmegálló információs tábláján külön le és felszállóhelyenként felsorolva a DUF éves programjait -, a fővárosi egyetem hallgatói rendfenntartó felszerelésben tettek körjáratot az egész kiállítás területén.
Különdíjként a két legnépszerűbb standot is értékelte az Edupress. A Budapesti Gazdasági Főiskola gasztronómiai utaztatásra vállalkozott a rendezvényen, a főiskola mediterrán csirkéjét a helyszínen tanonc kukták, szakácsok készítették. A Budapesti Műszaki Főiskola különleges műszaki eszközeit, a breakes robotot, a műholdról irányítható járművet és a logikai játékokat elhivatott hallgatók, a technológiai fejlődés megszállottjai mutatták be.
Forrás: www.edupress.hu