Egy év termése a falakon

2018. október 8. (hétfő)

300 alkotás látható a Festetics-kastély Kortárs Művészeti Műhelyének kiállításán. A műhely azzal a céllal jött létre négy évvel ezelőtt, hogy segítse a festészetben, grafikában és fotózásban tehetséges gyerekek fejlődését. A tárlaton az elmúlt egy év munkájának egy szeletét láthatják a látogatók. A műhelybe jelenleg 20 fiatal jár.
Grafikák, linómetszetek, festmények és fotográfiák is láthatók a Festetics-kastély Kortárs Művészeti Műhelyének kiállításán. A tárlat azokat a munkákat mutatja be, amelyeket szakköri keretek között készítettek az általános és középiskolás fiatalok. A szakkörön számos technikát kipróbálhatnak a gyerekek, de mindenkinek megvan a kedvence.

„Festeni szeretek a legjobban szerintem, mert amikor festeni szoktam, akkor először csak így össze vissza mindenfélét festek, és az olyan felszabadító érzés, nagyon jó.” – mondta az alkotóműhely egyik tagja, Kántor Piros.

A Kortárs Művészeti Műhelyben a festészet és a grafika mellett a fotózás szerelmeseit is várják. A fiatalok analóg és digitális gépekkel is dolgoznak, így a tárlaton több különleges felvételt is bemutathattak a közönségnek. A fekete-fehér és a színes fotókon az alkotók fantáziája is megelevenedik.

„A pillanatot szeretem megragadni mindenben, ami ilyen visszafordíthatatlan. Például hogyha egy elsuhanó autót fotózok le, ami éppen megtetszik a háttérben, vagy egy leeső vízcseppet, ahogy éppen mondjuk egy jégcsapról csöppen le. Ahogy tükröződik valami egy autón vagy felületen, ehhez hasonló témákat.” – tette hozzá egy másik tag, Füle Márton.

A kiállítás megnyitóján nem csak az alkotók családjai, hanem sokan mások is kíváncsiak voltak a képekre. Elhangzott, a műhely fontos célja a tehetséggondozás, és az elmúlt négy évben több fiatal is sikeresen felvételizett művészeti szakközépiskolákba vagy egyetemekre. A műhely vezetője szerint az idei tárlat kifejezetten színes és színvonalas lett.

„Az összes diáknak, akik már ide járnak régóta, vagy az újaknak is, ez a legjobb, tényleg a legjobb kiállítása. A legjobb munkák most vannak kint, a legtöbb munka is most van kint, most sikerült kirakni. Nagyon nehéz volt választani, hogy melyik munkák legyenek kirakva, melyik alkotások, de úgy érzem, hogyha itt a vendégek vagy a látogatók körbenéznek a kiállítóterekben, akkor nem csalódnak, mert tényleg egy nagyon magas színvonalú kiállítást láthatnak.” – tájékoztatott Bankó Zsolt, a Helikon kastély Kortárs Művészeti Műhely alapító művésztanára.

A Kortárs Művészeti Műhely a Festetics-kastély múzeumpedagógiai termeiben működik, és a kiállítás is itt kapott helyet. A tárlat március 29-ig látogatható minden hétköznap 9-től 16 óráig.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9142/egy-ev-termese-a-falakon/?fbclid=IwAR3jer5gvuyuz3nUn-kwY09x7opIUHn7RGVwv-jMrEP6n7NDmtueWdpXhXk

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás