Egy hétig kézilabdázhatnak a gyerekek

2019. augusztus 7. (szerda)

41 gyerek részvételével zajlik a Georgikon Diák Sport Egyesület kézilabdatábora. A fiatalok a VSZK felújított pályáján és a strandon is edzenek. A program célja a csapatépítés és nem utolsó sorban a sport és a kézilabda népszerűsítése. A hivatalos edzések szeptemberben kezdődnek majd.
Gyakorlottan adogatták egymásnak a labdát a kézilabdatábor résztvevői. A VSZK felújított pályáján a kicsik és a nagyok egyaránt edzenek. A fiatalok többsége már gyakorlott kézilabdázó, és nagyon komolyan veszik a nyári felkészülést.

„Én azért szeretek kézilabdázni, mert amikor így kipróbáltam, akkor így bennem volt az, hogy több embert ismerhetek meg, meg hogy egy csapat vagyunk és közösen kézilabdázunk, és ezért tudunk meccseket nyerni.” – mondta az egyik táborozó, Kottán István.

A kézilabdatábor évről-évre egyre népszerűbb, idén 41 gyermek vesz részt az edzéseken. A gyerekek többsége már nem először részese a programnak, és a játékon túl a társaság is fontos számukra.

„Én szeretek itt a csapattársaim között lenni, szeretem ezt a közösséget és szeretek a barátaimmal együtt lenni.” – tette hozzá egy másik résztvevő, Mezőfi Nimród.

A Georgikon Diák Sport Egyesület táborában délelőtt és délután is vannak foglalkozások. A program célja elsősorban a csapatépítés, az egyesület edzői számára fontos, hogy a különböző korosztályok megismerjék egymást és közösen dolgozhassanak. Az edzések több helyszínen zajlanak.

„Ott a Nagyváthy terem, ami a bázis, és egyébként a VSZK pályáján és a strandon, illetve a Nagyváthyban zajlanak az edzések. Folyamatosan mozgásban vagyunk, és a strandon is tudunk két pályán kézilabdázni, úgyhogy úgy gondolom, hogy nagyon érdekes és jó programokat tudtunk összeállítani a gyerekeknek.” – tájékoztatott Kiss György, a GDSE egyik edzője.

A Georgikon Diák Sport Egyesület szeptembertől nem csak a régi, hanem az új tagokat is várja. Beiratkozni a kedden és csütörtökön megtartott edzéseken lehet. További információ a kezilabdakeszthely.hu weboldalon érhető el.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6290-egy-hetig-kezilabdazhatnak-a-gyerekek?fbclid=IwAR1vBNjeYPXuWyxvyPQE5XZpkN0yUNdRA7bmQwZlBAhn2zI25zfSinhJabo