Egy jó szakma felér egy diplomával

2018. november 16. (péntek)

Két nap alatt közel 900 általános iskolásnak mutatják be a térségben képzett szakmákat. A keszthelyi pályaválasztási kiállításon 23 szakmacsoporttal ismerkedhetnek meg az általános iskolások. A ma nyílt rendezvényen elhangzott, hogy egy jó szakmával könnyen el lehet helyezkedni és már piacképes kereseti lehetőséget is nyújtanak.
A vendéglátás húzóágazat, különösen Keszthely és Hévíz térségében. A Keszthelyi VSZK is bemutatta képzéseit. A szakács, pincér és cukrász szakmák mellett az érettségit adó szakgimnáziumi rendszerben például vendéglátás szervező képzést is nyújtanak. Az iskola tanulói szerint ezzel a képzéssel magasabb fokú beosztások is elérhetőek. „Például kezdi pincérként, aztán lesz majd teremfőnök, aztán igazgató” – sorolja Pálfi Laura, a VSZK tanulója.

Sok standnál nagy volt az érdeklődés. A pályaválasztás előtt állók ki is próbálhatták az adott szakma egy-egy fogását. A kiállítás célja, hogy segítsen a döntésben. „Igazából még nem tudom, hogy milyen szakma, most próbálom kitalálni, ezért vagyok itt” – mondta a hévízi Nagy Noémi.

A kiállításon 12 intézmény, összesen 23 szakmacsoportja közül válogathattak az érdeklődők.

„Festő az mindig kell, meg villanyszerelő is” – mondja Gárdonyi Dominik, aki ezért tervezi, hogy az Asbóth iskolában folytatja tanulmányait Gárdonyi Dominik. Több megyében is hiányszakma a villanyszerelő. Ezért jó kereseti és elhelyezkedési lehetőségekkel kecsegtet ez a képesítés.

„Nagyon jól lehet vele keresni, emberhiány van, ha ezt valaki megtanulja, onnantól kezdve bármit elérhet az életben, mert egy jó szakember az mindenkinek kelleni fog, onnatól kezdve ő egy keresett ember lesz” – ajánlotta tanult szakmáját Sifter Krisztián.

A rendezvényen elhangzott, hogy egy jó szakma felér egy diplomával, sőt, sok esetben jobb kereseti lehetőséget nyújt. Minden megyében húsz-húsz hiányszakmát jelölnek meg egy adott évre. Zalában ilyen az ács, ápoló, hegesztő és a kárpitos is. De nem csak ezekkel lehet jól elhelyezkedni, hangsúlyozta Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója:

„Minden szakma hiányszakma, legyen ez Keszthely, legyen ez Hévíz térsége. Az idegenforgalom, a turizmus, a vendéglátás területén, de ugyanúgy a műszaki területeken is szinte minden szakmával el lehet helyezkedni. Szerencsére az itteni vállalkozások is egyre erősebbek és e miatt a béreink is egyre felfelé kúsznak.”

A pályaválasztási kiállítást és szakmabemutatót a Zala Megyei Kormányhivatal szervezte. A rendezvényt Magyar Zita a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai főigazgató-helyettese nyitotta meg. Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere köszöntőjében kifejtette, a kiállítás számos olyan szakmát mutat be, melyek mára felértékelődtek: „Én bízom benne, hogy e miatt a fiataloknak egyre inkább érdekessé és értékessé válnak a különböző szakterületek, vonzóvá válnak azok a szakmák, amelyek nyilván egy bizonyos bérszínvonal emelkedést eredményeztek és kell, hogy eredményezzenek a következő években is. Azt gondolom, hogy már elértük azt, vagy elérjük azt hamarosan, hogy egy jó életszínvonalat is tud majd jelenteni már a fiataloknak egy-egy szakmának, mesterségnek a kitanulása, illetve később majd a művelése.”

A rendezvényen adták át a Szakmák, mesterségek világa című pályázat díjait. A pályaválasztási kiállítás még pénteken 9-15 óráig várja az érdeklődőket a Georgikon Kar D épületében.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9242/egy-jo-szakma-feler-egy-diplomaval/?fbclid=IwAR3gX3sfGbTgdsJmCHZh9e68iKaKGBOtBBziwFLyO0fCf_RJu8LYNfVg7Ik