Egyetemi díszdiplomákat adtak át a tanévnyitón

2022. szeptember 6. (kedd)

Egyetemi díszdiploma átadó-, és tanévnyitó ünnepséget tartottak a Balaton Színházban. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campus vezetése vas, gyémánt és arany okleveles gazdászait köszöntötte, majd kitüntetéseket adtak át. Az elsőéves hallgatók ünnepélyes esküt tettek.

Gyuricza Csaba, a Georgikon Campus rektora köszöntötte az ünnepelteket. Nagy Bálint államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy büszkék lehetünk történelmi múltunkra, a 775 éves Keszthely, a 250. évfordulós Vajda János Gimnázium és a 225 esztendős Georgikon egyetem miatt. Rózsa Lászó Campus főigazgató hangsúlyozta, hogy soha olyan fejlődés nem volt a magyar agárár történetben, mint az elmúlt 50-60 évben. Ez pedig a díszdiplomásoknak köszönhető.

Rózsa László – campus-főigazgató, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campus: „Díszdiplomát átvevő mérnökeinket köszöntjük, akkor az első szó, akkor az mindenképpen a köszöneté. Köszöntet mondok az egyetem vezetése nevében, a jogelőd intézmény képviseletében egyúttal azért a munkáért, amit éveken, évtizedeken keresztül végeztek a magyar agrárium, a magyar élelmiszer-gazdaság érdekében.”

A tanévnyitón az ifjú gazdászjelöltek előtt adták át az öreggazdászoknak 70 év szolgálatáért a Vas-, 60 esztendő munkáért a Gyémánt, 50 év tevékenységéért az Arany díszokleveleket. A jubilálók nevében Matus József arany díszdiplomás gazdász mondott köszönetet.

Matus József – arany díszdiplomás közgazdász: „Találkozni, emlékezni, örülni egymásnak és átvenni díszdiplománkat ez a mai nap célja. Újra együtt lenni, visszaidézni a régmúltat, megosztani egymással örömeinket és az almamáterünkben, ha csak pár percre is ismét keszthelyi gazdásznak érezni magunkat, hiszen ezért jöttünk.”

A hagyományok szerint az első évfolyamos hallgatók tettek fogadalmat. Manninger Jenő polgármester köszöntője után átadták a Bakonyi Károly-díjat. Az elismerést kiemelkedő tudományos és kulturális tevékenységéért Dr. Kondorosy Előd egyetemi tanár és Szabó Péter campus-főigazgató helyettes vette át. A Belák Sándor akadémikus emlékére alapított kitüntetést, a tudományos, oktatási és szakmai közéleti munkájáért Dr. Tóth Zoltán egyetemi docensnek ítélték. Idén a Jó Tanuló – Jó Sportoló elismerést Szabó Marcell, osztatlan agrármérnök szakos hallgató érdemelte ki. József nádor, az 1797-ben tett látogatásának emlékére vert érmén olvasható jelmondattal kívántak eredményes tanulást a hallgatóknak. “Úgy élj, emlékezzél, hogy a mi becsületünk őrzője vagy!”

https://tvkeszthely.hu/hirek/9537-egyetemi-diszdiplomakat-adtak-at-a-tanevnyiton