Egyre nagyobb hívószava van a zalai Balaton-part strandjainak

2019. július 8. (hétfő)

Zala megye minden balatoni települése rendelkezik ötcsillagos kék hullám zászló minősítéssel. Az elmúlt évekhez hasonló sikerek kapcsán tartottak sajtótájékoztatót az érintett polgármesterek. A gyenesdiási rendezvényen elhangzott, egyre nagyobb hívószava van a zalai Balaton-part strandjainak.
A keszthelyi Városi strand idén is maximális, ötcsillagos minősítést kapott. Ez a város legnagyobb strandja, Szigetfürdője egyedülálló. Vegyes korosztály látogatja a létesítményt, elsősorban észak-dunántúli településekről. A Libás strand négy csillagban részesült, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Helikon strand bejáratánál hétvégén már látható volt a Kék Hullám Zászló, ez a fürdőhely három csillagot kapott.

A zalai partszakasz polgármesterei közösen értékelték az idei strandminősítést. Ruzsics Ferenc elmondta, hogy az elmúlt évhez hasonlóan idén is lesznek fejlesztések Keszthelyen: „Az idei évben a szezon végén megkezdjük azt a várva várt TOP-os pályázatnak az elindítását, ami azt fogja eredményezni, hogy a Városi strandunknak, ha nem is az arculata, de nagyrészt meg fog változni a kinézete és újabb attrakció elem kerül a mederbe. A jövő évi szezon kezdése előtt szándékozunk, vagyis a következő önkormányzati vezetés és a munkatársak fogják befejezni.”

A Balaton családbarát strandja idén a gyenesdiási Diási Játék Strand lett. Másodízben nyerték el ezt a minősítést. Az üzemeltető például gyerektusolóval, sok árnyékos területtel, gyerekbarát mosdókkal, tematikus animátorprogramjaival és kedvezményekkel törekszik a családbarát jellegre. Gyenesdiás polgármesterre elmondta, a legszélesebb körben kell minőségi szolgáltatásokat nyújtani.

„Tudjuk, hogy a Nyugat-Balatonnál minden egy picikével nehezebb is, hiszen messzebb vagyunk a fővárostól, de ettől függetlenül a régió vonatkozásában nagyon nagy hívószó már a zalai Balaton-partok köre. A zalai Balaton-partok strandjai vonatkozásában bizony nagyon nagy kitüntető cím, hogy mindegyik strand elnyert egy komoly díjat” – nyilatkozta Gál Lajos.

Péter Károly polgármester beszámolt arról, hogy a leginkább kerékpáros-barát strand a vonyarcvashegyi Lido Strand. A településvezető elmondta, hogy egy tavalyi pályázattal már megkezdték a kerékpárosokat szolgáló fejlesztéseket: „Itt megpróbáltuk kialakítani azokat az igényeket, hogy a nagyobb értékű kerékpároknak tudjuk biztosítani megőrzést és ez több mint valószínű, sikerült is – úgy értékelte a bizottság. Van még hova fejleszteni a dolgot, nem azt mondtuk, hogy itt a vége, hanem ez egy kiindulópont és úgy nézzük, hogy a kerékpárosok igénybe is veszik ezt a dolgot.”

A strandminősítés fontosságát emelte ki Balatongyörök polgármestere. Biró Róbert elmondta, hogy egy balatoni strandnak már egy termálfürdőhöz hasonló szolgáltatásokat kell nyújtania. Hozzátette, az önkormányzat mellett fontos a vállalkozók szerepvállalása is.

Biró Róbert polgármester: „Két strandi vendéglátónk is a legjobb balatoni éttermek között szerepel, vagy pedig van olyan vendéglátóegységünk, aki a gluténmentes étkezésben nyújt kimagaslót a térségben. Tehát mindenki megpróbálja a saját területén hozzáadni azt a kis pluszt, amivel Balatongyörök talán egy icike-picikét több mint a többiek.”

Idén 35 balatoni strand nevezett a minősítő versenyre, amelyből 16 nyerte el a maximális, ötcsillagos minősítést.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6192-egyre-nagyobb-hivoszava-van-a-zalai-balatonpart-strandjainak-?fbclid=IwAR0i3PzfpBAi1PPGtFx8d-4GBbcRrC5qb9pH9jsYK3YucBdYS559uwzZ8n8