Elhunyt Habsburg-Lotharingiai Mária Kinga

2020. november 27. (péntek)

Életének 82. évében, november 23-án Németországban elhunyt Keszthely Város díszpolgára, Habsburg-Lotharingiai Mária Kinga.

Az utolsó alcsúti főherceg, József Ferenc és Anna főhercegnő lánya 1938-ban született Budapesten. Gyermekként Tihanyban élt, szüleivel azonban többször költöztek. A család nyaranta gyakran ellátogatott a Balatonhoz, számára akkor vált fogalommá Keszthely. 1944-ben menekültek el Ausztriába, ahol nagyon szerény körülmények között éltek. Ezt követően Portugáliába, Svájcba majd Németországba költöztek, de szüleitől mindig hallotta, hogy milyen jó lenne hazatérni. Erre 1997-ben nyílt lehetősége, azóta Keszthelyen élt. Testvérével, Mihállyal, aki a Máltai Szeretetszolgálat magyarországi nagykövete közös, karitatív tevékenysége révén több helyen öregbítette az ország és Keszthely hírnevét. A Habsburg Kinga Alapítványon keresztül rendszeresen támogatta a keszthelyi, művészetben tehetséges gyermekeket. Munkásságát Keszthely Város Önkormányzata díszpolgári címmel ismerte el 2018-ban.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7627-elhunyt-habsburglotharingiai-maria-kinga

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás