Elismerték a Georgikon oktatóját

2019. június 21. (péntek)

Nagyváthy János Díjat vehetett át Dr. Kocsis László a Georgikon Kar Kertészeti Tanszékének vezetője. Az Agrárminisztérium a Pedagógusnap alkalmából adományozta a kitüntetést, elismerve ezzel a keszthelyi pedagógus oktatásban és a szőlőkutatás területén végzett kiemelkedő tevékenységét.
31 éve oktatja a szőlőművelés és a borkészítés tudományát Kocsis László. A Georgikon Kar Kertészeti Tanszékének vezetője több képzés elindításában is közreműködött. Ilyen például a kertészmérnök szak, amelyet 2003 óta folyamatosan oktatnak az intézményben. A Dunántúlon egyedüliként a Georgikon indított szőlész-borász képzést, de a növénytermesztés és kertészettudomány doktori képzésre is folyamatosan jelentkeznek hallgatók. Mindezek mellett jelentős kutatási eredmények is kötődnek Kocsis László nevéhez.

„A szőlőalany nemesítés továbbra is az egyik erőssége az én kutatói tevékenységemnek, és a szőlő gyökértető, szőlőalanyok közötti kapcsolat és ennek a feltárása, valamint a szárazságtűrő képesség és a mésztűrő képessége az alanyoknak. Úgy gondolom, hogy ebben a területben, a szőlőalanyok vonatkozásában nemzetközi szinten is teljesen megálljuk a helyünket a kutatások területén.” – mondta a PE Georgikon Kar Kertészeti Tanszékének vezetője.

A Georgikon Karon nemesített szőlőalanyokat vizsgálják többek között Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Szlovéniában, de eljutottak Dél-Afrikába is. Kocsis László számos hazai és nemzetközi konferencián számol be a kutatási eredményekről. A környezetvédelmi világnap és Pedagógusnap alkalmából az oktatás és a kutatás területén kifejtett munkáját Nagyváthy János Díjjal ismerték el.

„Köszönet azokért, akikkel együtt dolgozom, mert ez azért nem csak a saját érdemem, hanem a munkatársaim érdeme is. A Kertészeti Tanszéken lévő munkatársak nagyon-nagyon sokat tesznek azért, hogy a mindennapok minél könnyebben teljenek itt az intézményben. Köszönet a sok-sok jó hallgatóért is, mert a Pedagógusnap az mégiscsak arról szól, hogy valahol a hallgatókat képezzük és akkor annak az eredménye megjelenik a termesztésben vagy a továbbtanulások során.” – tette hozzá Kocsis László.

A Nagyváthy János Díjat évente három pedagógusnak adományozza az Agrárminisztérium. A kitüntetést azok a személyek vehetik át, akik legalább 5 éve kiemelkedő oktató munkát végeznek a minisztérium feladatkörébe tartozó ágazatokat érintő felsőoktatás területén.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6148-elismertek-a-georgikon-oktatojat?fbclid=IwAR2uiVnk9SZAMIadMEzusp9c6SrldJv35q-QmX-RFoA2T0EM4_gcesgKAbU