Elkapták a mobilos betörőket

2023. november 30. (csütörtök)

Rendőrkézen vannak a mobiltolvajok. A zalai egyenruhások tetten értek egy román állampolgárságú párt, amikor ismét betörtek az Alphaparkban egy keszthelyi telefonszaküzletbe. A nyomozás során kiderült, hogy az ország több üzletéből is lopott a páros. Az elfogásról sajtótájékoztatón számoltak be.

Október 3-án helyszíneltek a rendőrök a Telekom keszthelyi üzleténél. Az egyenruhások kora reggeltől kerestek ujjlenyomatokat és kutyát is bevetettek. Az elkövető 62 készüléket vitt el mintegy tízmillió forint értékben.

Egy hónappal később Nagykanizsán is betörtek egy műszaki áruházba. Egy betondarabbal ütötte be az üzletek ajtaját az elkövető, a rongálással is több százezer forint kárt okozott. Az üzletből összesen 17 darab telefont, táblagépet és okosórát vitt magával a tolvaj mintegy 1 millió 346 ezer forint értékben.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság mindenre kiterjedő nyomozás eredményeként azonosított egy román állampolgárságú párt. A bűncselekmények feltételezett elkövetőit országos koordináció keretében kutatták fel. Erről már sajtótájékoztató keretében számoltak be.

„Az elkövetések rendkívül gyorsan zajlottak. Másfél-2 perc körülbelül, távozott is a helyszínről. Megállapítottuk a digitális nyomok elemzése során, hogy összefüggésbe hozható a bűncselekmények elkövetésével, tehát több helyszínen megjelenik egy román honosságú személygépkocsi, melyben egy férfi és egy hölgy foglalt helyet. Ezt követően célzott intézkedések alapján észleltük, hogy a gépkocsi november 25-én Keszthely területére visszaérkezik.” – fogalmazott Dänhardt Alexandra a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

A tettesekre itt csaptak le a rendőrök, amikor ugyanabba a keszthelyi üzletbe törtek be. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya segített az akcióban. Az egyenruhások a páros férfi tagját telefonokkal felpakolva érték tetten, miközben távozni akart a helyszínről. Az autóban várakozó tettestársát is pillanatokon belül elkapták.

„A jelentősége elsősorban mindenképpen az okozott kár mértékétől függ. Egyrészt ugye a keszthelyi bűncselekmények elkövetése során is már jelentős kárt okozott a két bűncselekménnyel összefüggésben mintegy 14 millió forint kárt okozott az elkövető. Arról nem is beszélve, hogy követett el Nagykanizsán is és az ország más részein, más városaiban is műszaki áruházak sérelmére bűncselekményt.” – fejtette ki Kozma István a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

A nyomozók a 42 éves férfit és a 21 éves nőt kihallgatták, majd őrizetbe vették. Kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A zalai rendőrök tovább nyomoznak a számlájukra írható további bűncselekmények felderítése érdekében.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek