Elkezdődött a vasútállomás felújítása

2015. június 7. (vasárnap)

Elkezdődött a keszthelyi vasútállomás felújítása. Egyelőre a bontási munkálatok folynak, de ezek miatt már lezárták a közönség által korábban használt területeket. Némi kerülő árán, de színvonalas konténer-pénztárak állnak az utasok rendelkezésére.

A korábbi főbejáratot teljesen lezárták. Ahol előtte voltak a pénztárak, ott most törmelékek vannak és munkások dolgoznak. A munkálatok befejezéséig, azaz november tizenötig ideiglenes pénztárak látják el a feladatot. A konténer-pénztárak színvonalas körülmények között szolgálják ki az utasokat. A nemzetközi pénztár naponta reggel nyolc harminctól tizennyolc óráig áll rendelkezésre.

A vasútállomás területén egyértelmű jelzések találhatók arról, hogy az utasok mit és hol találhatnak meg. A nem megközelíthető területeket kerítéssel választották el. A vasút munkatársai azt tanácsolják, hogy a megszokotthoz képest érdemes pár perccel előbb megérkezni az állomásra.

Az utasforgalmi közlekedő útvonalak is megváltoztak. A vágányokat és a peronokat is a konténerek felől lehet megközelíteni. A beruházás háromszáznyolcmillió forintba kerül és az Új Széchenyi Terv állomásfejlesztési programjának részeként valósul meg.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)