A Sörház esetében azonnali hatállyal szerződést bontott az önkormányzat a vállalkozóval és a Kísérleti utcai óvoda kivitelezése kapcsán is ezt fogja javasolni a testületnek Keszthely polgármestere – hangzott el a ma délelőtti sajtótájékoztatón. Nagy Bálint elmondta, a strandi fejlesztések során sikerült olyan megoldást találni, amelynek köszönhetően befejeződhetnek a munkálatok, a másik két projekt esetében azonban új közbeszerzésre lesz szükség.
Továbbra is rendszeresek az egyeztetések az önkormányzati projektek kapcsán, kiemelt figyelmet fordítva a Kísérleti utcai óvodát, a Sörházat és a Városi Strand bizonyos beruházásait érintő munkálatokra. Ezekkel kapcsolatban Keszthely polgármestere februárban arról tájékoztatta a lakosságot, hogy megállapodtak a kivitelezővel, valamint megtették a szükséges felelősségre vonást is.
Nagy Bálint hétfőn délelőtt a projekteket érintő újabb fejleményekről számolt be a sajtónak. Elhangzott, a Városi Strand esetében sikerült megoldást találni a beruházás folytatására.
„A kivitelező javaslatot tett egy helyi cégre, akit engedményezéses szerződéssel vont volna be ezekbe a projektekbe, hogy a határidőket tartva, még a nyári szezonra, a strandszezon nyitást nem zavarva tudjanak haladni ezek a strandi felújításos pályázatok. Az elmúlt hónapok munkája eredményeként elmondhatjuk azt a jó hírt, hogy sikerült a kivitelezőnek az alvállalkozó bevonásával az önkormányzattal megkötni ezt az engedményezéses szerződést, és akkor a projekt egy újabb lendületet fog tudni kapni.” – mondta Keszthely polgármestere.
A Sörház utca esetében két projekt is folyamatban van, ezek a legproblémásabbak. Az önkormányzat itt is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen csalás és magánokirat hamisítás miatt. Emellett a testület tájékoztatását követően azonnali hatállyal felbontották a mintegy 1,1 milliárdos beruházás szerződését a kivitelezővel. Így az önkormányzat visszaveszi a munkaterületet és új, nyílt közbeszerzési eljárást folytatnak le. A sokak által várt Kísérleti utcai óvoda felújítása is hasonló sorsra juthat – tájékoztatott Nagy Bálint.
„Megfelelő körülmények között vannak ezek a gyerekek is, de az lenne célunk, hogy minél előbb vissza tudjanak költözni a megújított Kísérleti utcai óvodaépületbe, óvodaépületekbe. Itt is sajnos azt tapasztaltuk az elmúlt hónapokban, hogy nem a tervek szerint halad a projekt. Itt is elmondható az, hogy az önkormányzat valóban minden segítséget megadott annak érdekében, hogy a projekt minél előbb befejezhető legyen. Azt látjuk, hogy sajnos a múlt pénteki kivitelezői vállalási határidőre is csak részben teljesültek a korábbi kivitelezői vállalások.” – tette hozzá a polgármester.
Nagy Bálint elmondta, az a cél, hogy mind a Sörház, mind pedig a Kísérleti utcai óvoda esetében még a pályázati határidő lejárta előtt le tudják folytatni a közbeszerzési eljárást és az új vállalkozó be tudja fejezni a munkálatokat. Hozzátette, a Városi Strandon folyó építkezések nem befolyásolják a szezonnyitást, amely a jelenlegi tervek szerint június 12-én lesz, a strandi sétány azonban a hétvégén kinyitott a sétálni vágyók előtt.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8000-elorelepes-tortent-az-onkormanyzat-problemas-projektjeinek-ugyeben