Emlékezés

2019. június 5. (szerda)

Az elmúlt ezer év legaljasabb politikai ténykedései vezettek a trianoni diktátumig – hangzott el a békeszerződés aláírásának évfordulóján tartott keszthelyi megemlékezésen. Az összetartozás napján a szokásokhoz híven a várkertben gyűltek össze a résztvevők. Az eseményen Doma László történész mondott beszédet.
Énekekkel és versekkel léptek a közönség elé a Helikon versmondó Kör tagjai június 4-én. A trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján 2003 óta szerveznek Keszthelyen megemlékezéseket. Azóta minden évben megtörténik a főhajtás – mondta Keszthely polgármestere. Köszöntőjében Ruzsics Ferenc kritikusan szólt Károlyi Mihályról, aki köztársasági elnökként szerinte méltatlanul képviselte hazánkat a békeszerződések tárgyalásakor. Megemlékezett Kratovil Károlyról, akinek vezetésével a székely hadosztály csak 1819 áprilisában tette le a fegyvert.

„Emlékezzünk rájuk. Van egy pont és van egy ellenpont. Van aki mindent megtesz a hazájáért, önfeláldozóan viselkedik és van, aki még viselkedni sem tud és úgy próbálja képviselni az őt jelölő tömeget, szervezetet, embereket…nagy különbség van” – mondta Ruzsics Ferenc.

A múlt század, vagy talán ezer év történelmének legaljasabb politikai ténykedései voltak azok, amelyek a trianoni diktátumig vezettek – mondta a megemlékezés szónoka. A hazánkat leginkább sújtó szerződés okát magyarázva Doma László kifejtette, hazánk a pánszláv unió és még inkább a háttérhatalom útjában állt: „Melynek létrehozóit mindig is zavartuk és zavarjuk ma is. Gondoljunk csak bele, hogy ennek az évtizednek is mi vagyunk a fekete bárányai, legalábbis a nyugati sajtóban biztosan. Da vajon miféle titok lappang a háttérben, a választ a nagyon távoli múltban kell keresnünk. Egyre több neves külföldi régész és antropológus jut arra az eredményre, hogy az európai civilizáció bölcsője a Kárpát-medencében volt.”

A megemlékezés zárásaként a városvezetők és résztvevők koszorút és gyertyákat helyeztek el a várkertben álló kettős keresztnél.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6100-emlekezes?fbclid=IwAR2ScnIT1zl6Krptq2UndCzanwz9Wi6I12XIVjcqrQqWgzbGOJHgy-d3YmQ