Emléktábla hirdeti az egykori Szendrey iskolát

2023. május 19. (péntek)
Emléktáblát avattak az egykori Szendrey Júlia Általános Iskola tiszteletére. A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola 45 évig viselte Petőfi szerelmének nevét. Az egykori tanárok és tanulók másodszorra szerveztek találkozót.

Az épület alapkövét 1872-ben tették le Ranolder János veszprémi püspök kezdeményezésével. 1882-ben kezdte meg működését az iskola. Az oktatási intézményt 1948-ban államosították. 1957-től 2002-ig viselte Szendrey Júlia nevét. A nívós intézményben zene és orosztagozatos diákok tanulhattak. Ez idő alatt több mint 4000 nebuló és 100 tanár fordult meg itt.

„Nagyon jó volt a tanári testület, a hangulat. Kedvesek voltak, segítőkészek voltak, én itt nagyon jól éreztem magamat.” – mondta el Dr. Szakonyi Józsefné Julika néni.

Tizenegy év után szervezték meg a második Szendrey-s találkozót. Egykori tanárok és diákok kaptak meghívást az eseményre. A program alkalmat adott a beszélgetésre, az emlékek felidézésére. Sokan vallják, nekik örökre Petőfi hitvese marad ennek az épületnek a névadója. Az egybegyűlteket Vozár Péterné alpolgármester köszöntötte, aki diákja és pedagógusa is volt az iskolának.

„Nagyon érdekes és szép ez a találkozó, hiszen az egész életemet végig kíséri. Ebben az iskolában jártam 8 évig, ebben az iskolában tanítottam és most a körzetemnek a meghatározó iskolája. Úgyhogy sokakat ismerek, ismerem a helyszínt, nagyon örülök a kollégáknak. De ugyanakkor városi szempontból is fontosnak tartom, hogy 45 évig működő intézményről megemlékezünk. Hiszen sok diák járt ide, sokan tanítottak itt. Annak idején ez a város legjobb iskolája volt.”

Az ünnepségen a valamikori diákok adtak műsort. Fuvolaszó és vers is színesítette a rendezvényt.

Az egykori diákok és tanárok szerették volna tárgyi emlékkel is megidézni a múltat. Adományokból készülhetett el az emléktábla, mely a 45 szendreys évet hirdeti. Az ötlet Dr. Gárdos Lászlónétól, korábbi tanártól származott, aki 2012-ben is szervezett már találkozót.

„Mindig nagyon jó érzés és megnyugtató, hogy egy nem könnyű feladatot sikerült megoldani. És sikerült teljesíteni azt az álmot, hogy több mint 4000 diáknak, több mint 100 tanárnak és több mint 45 év aktív  évnek egy maradandó emléke áll mostantól, ahova hozhatják a diákok a koszorút, a virágot. És nem érzik idegennek ezt az iskolát. Mert ők, ha belépnek, nekik ez a Szendrey-iskola továbbra is.”

Az emléktáblát, annak állítóit és valamennyi volt szendreyst Tál Zoltán atya áldotta meg.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10365-emlektabla-hirdeti-az-egykori-szendrey-iskolat

Képek