Figyelemfelhívó esti kerékpáros akciót tartott a Keszthelyi Rendőrkapitányság. Kilencedik alkalommal szervezték meg a programot, melynek célja, hogy a láthatóságra hívják fel a figyelmet. Mintegy negyvenen tekertek a 10 kilométeres útvonalon.
Folyamatosan érkeztek a résztvevők a Fő téri gyülekezőpontra. A kerékpárokat leellenőrizték a rendőrök, kérés esetén a világító berendezések felszerelésében is segítettek. Annak is biztosítottak lámpát, akinek esetleg nem volt még, vagy nem működött. Sokan láthatósági karszalagokkal is felszerelték a bicikliket. Bár nem kötelező felszerelés, de többen vettek fel sisakot a biztonság érdekében.
18 órakor indult el a csapat a figyelemfelhívó és példamutató túrára. A Sétálóról a Georgikon utcára kanyarodtak a résztvevők. Onnan a Pipacs utcáig tekertek, ahonnan a Vaszary Kolos utcára tértek rá. Útvonalukon érintették a kastély-kanyart és a Lehel utcát is, majd a Rákóczi tér felé vették az utat. Minden évben bicikliznek a Tapolcai úton, mely Keszthely egyik legforgalmasabb szakasza. A kerékpározók szívesen vesznek részt az akción.
„Ma délután tudtam csak meg és hát jó programnak tűnt és ezért úgy gondoltam, hogy eljövünk. Meg anyukám mondta, hogy az ő ismerősei is jönnek. Meg itt van az egyik kislány, aki a barátnőm és ezért.” – mondta el Domján Dorina.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság kilencedik éve szervezte meg az esti kerékpáros akcióját a látni és látszani szemlélet jegyében. Októberben már korábban sötétedik, ezért időben gondolniuk kell a bringásoknak arra, hogy láthatóak legyenek. Az autósoknak is szól az akció, körültekintőnek kell lenniük nekik is.
„Kerékpárosok megjelenhetnek az utakon, akik ki vannak remélhetőleg világítva, egyre többen lesznek, de sokkal nehezebben láthatóak a kerékpárosok ilyenkor az esti, illetve a téli időszakban. A kerékpárosok figyelmét meg arra hívjuk fel ezzel a példamutató kerékpározással, hogy tessék a kerékpárokra a kötelező felszereléseket felrakni, világítsuk ki magunkat, vegyük fel a láthatósági mellényt, hogy minél jobban láthatóak legyünk. És így elkerülhetők remélhetőleg a balesetek is.” – ismertette Dongó Norbert baleset-megelőzési előadó.
Az esti akción mintegy negyvenen vettek részt. A 10 kilométeres útvonal végállomása idén is a Városi Strand bejárata volt, ahol forró teával és süteménnyel várták a résztvevőket.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV