Eszközfejlesztés a Keszthelyi Kórházban

2018. március 29. (csütörtök)

Mintegy 35 millió forint értékben vásárolhatott diagnosztikai és ápolást könnyítő eszközöket a Keszthelyi Kórház. A hazai forrásokból finanszírozott beszerzés kapcsolódik a kórház jelenleg is futó, betegbiztonságot fejlesztő pályázatához is. A projekt keretében két osztály kapta a diagnosztikai gépeket, míg a többi ápolást könnyítő eszközökkel gazdagodott.
A legújabb vércsoport analizátort is megmutatta Dr. Doma Imre, osztályvezető főorvos. Ez a nagyjából 10 millió forintot érő gép a jövőben sok terhet levesz a dolgozók válláról, hiszen a gép által elvégzett munkát eddig a szakemberek manuálisan, illetve egy félautomata eszköz segítségével végezték.

„Ez az új beszerzés, ez egy teljesen automata vércsoport analizáló berendezés, ami a napi munkát teljes mértékben lefedi. Tehát a kolleganők, amit eddigi vizsgálatokat különböző módszerekkel, lehet mondani, hogy elavult módszerekkel végeztek, az a kor színvonalának megfelelően, nagy teljesítményű berendezéssel, amivel ki lehet küszöbölni az esetleges kisebb-nagyobb hibákat, és sokkal könnyebb vele dolgozni.” – tájékoztatott a Labordiagnosztikai és Transzfúziológiai Mátrix Osztály vezető főorvosa.

A pályázatnak köszönhetően a Patológiai Osztály is gazdagodott egy új eszközzel. Ez az úgynevezett mikrotróm egy metszőgép, amely a szövettani diagnosztikában játszik nagy szerepet. A berendezés segítségével mikron nagyságú szeletek vághatók egy-egy szövetből, ez megkönnyíti az analizálást és a diagnózis valamint a gyógykezelés meghatározását is. Az újonnan beszerzett eszközök hozzájárulnak a betegbiztonság növeléséhez is.

„Mivel a betegbiztonság globálisan fontos a kórháznak, így például a gyógyszerelő kocsiknak a használata vagy az ágyazó kocsiknak a használata mind ezen biztonság növeléséhez fognak tudni hozzájárulni. Ebbe beleértem a mögöttem látható eszköznek a használatát is, hogy azok a szövetminták precízek legyenek, pontosak legyenek, minél pontosabb diagnózist tudjon a vizsgálóorvos felállítani, a tévedés lehetőségét a minimálisra csökkentsük.” – emelte ki Dr. Kvarda Attila, a Keszthelyi Kórház főigazgatója.

A beruházás során az osztályok ápolást segítő eszközökkel is gazdagodtak. A támogatásból a kórház öt új fekvőkocsit és kilenc ülőkocsit szerzett be. Az átröntgenezhető eszközök segítségével csökkenteni tudják a betegek mozgatását, ezzel is hozzájárulva a kényelmükhöz. Ezeken felül ágyazó-, gyógyszerelő és műszerkocsikat is birtokba vehetnek az osztályok.

A műszerek ünnepélyes átadására szerdán délelőtt került sor. A programon részt vett Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője. A miniszteri biztos kiemelte, a Keszthelyi Kórház számos sikeres pályázaton van túl, ezek nagyban hozzájárultak a betegellátás színvonalának növeléséhez.

„Volt a nagy CT berendezés, ami sokat segített, azzal is sokan találkoztak, a digitális eszközökkel, ultrahangokkal, de ilyen az is, ami a vércsoportokat megállapítja vagy segít a szövetmintákban, az itteni munkákban nagyon fontos. Magasabb színvonalú lesz, de leginkább az orvosok munkáját segíti meg. És arra törekszünk, hogy a Keszthelyi Kórházban is minél jobb legyen az ellátás.” – hívta fela figyelmet a miniszteri biztos.

A most elnyert pályázaton összesen 35 millió forint értékben szerzett be eszközöket a kórház. Az átadón az elöljárók kiemelték, a jövőben is a kórház színvonalának a növelése és a betegbiztonságnak a fejlesztése a legfontosabb cél.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8652/eszkozfejlesztes-a-keszthelyi-korhazban/