Ezrek ünnepelték az új esztendőt a Fő téren
Ezrek ünnepelték az új esztendőt a Fő téren
Látványos tűzijáték, koncertek és jó hangulat várta azokat, akik a Keszthelyi Szilveszteren köszöntötték az új esztendőt. A Fő téri rendezvény csúcspontján több ezren voltak jelen a belvárosban. Keszthely mellett sokan érkeztek a környező településekről is, hogy itt lépjenek át a 2018-as évbe.
A friss feldolgozásokat és klasszikus slágereket is hallhatott a közönség a Keszthelyi Szilveszteren. Buli – és dj zenével várták a közönséget, folyamatosan szólt a zene, sokan táncra perdültek a jó hangulat közepette. Az óév utolsó és az újév első napján természetesen nyitva voltak adventi vásár árusai. Nagy sorok álltak a borházak a lángosos és más standok előtt is.
Nem csak a családi kapcsolatok, vagy a város iránti szimpátia, hanem a kedvező időjárás is közrejátszott abban, hogy már éjfél előtt több százan voltak a Fő téren. A Himnuszt követően a város polgármestere, Ruzsics Ferenc köszöntötte az ünneplőket és az új esztendőt, majd kezdetét vette a tűzijáték.
A tölteteket a templom előtti térről indították a magasba. Sokan telefonjukkal örökítették meg a fényjátékot. Eddigre már több ezer fő gyűlt össze a Fő térre, hogy együtt köszöntse a 2018-as évet. A látványos műsor körülbelül 10 perc hosszú volt, de utána is érdemes volt az égre tekinteni, hiszen sokan komoly tűzijátéktelepekkel folytatták a durrogtatást.
A tűzijáték után lépett a színpadra a Keszthelyi Szilveszter sztárvendége. Vastag Csaba az éjfél előtt már koncertező Shut up and dance zenekarral adta a 2018-as esztendő első keszthelyi koncertjét.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8447/ezrek-unnepeltek-az-uj-esztendot-a-fo-teren-/