Fáklyás felvonulással emlékeztek

2024. március 15. (péntek)

Az idén is fáklyás felvonulást szervezett március 14-én a Nemzeti Kör. Keszthelyen már hagyomány, hogy a nemzeti ünnep előestéjén felkeresik a város ’48-as emlékműveit. Az eseményen ezúttal a Vajda János Gimnázium diákjai is közreműködtek. A fiatalok verseket olvastak fel az útvonalon.

A Balaton Színház elől indult a fáklyás menet. A résztvevők ’48-as nótákat énekeltek a felvonulás során. Az első állomásuk Bem József emléktáblája volt, itt koszorút helyeztek el a tábornok tiszteletére. A fiatok örömmel vállalták a részvételt.

„Azért, mert úgy gondolom, hogy március 15-én rengeteg diák volt az utcákon, és ha nem is lehetünk mind Petőfik, legalább egy picit megéljük, hogy milyen volt akkor.” – mondta a Vajda János Gimnázium tanulója, Gedeon Emília.

A fáklyás felvonulás résztvevői a sétálóutcán folytatták az útjukat. A programot a rendszerváltás óta megszervezik. Az eseményen nem csak a jól ismert ’48-asok, hanem a keszthelyi kötődésű hősök előtt is tisztelegnek.

„Nagy boldogság számunkra, hogy van egy olyan ünnepünk, ami a boldogságról, a vidámságról, a győzelemről, az örömről szól. Nagyon örülünk annak, hogy 35 éve, először kis gyertyákkal, most pedig fáklyákkal itt vagyunk, együtt vagyunk, és ilyen szép, hagyományőrző módon tudunk ünnepelni, együtt lenni.” – emelte ki a Keszthelyi Nemzeti Kör tagja, Rázsiné Gyulassy Adrienne.

A felvonulók koszorút helyeztek el Asbóth Sándor emlékművénél, majd a Georgikon utcán keresztül vonultak Deák Ferenc emléktáblájához.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Képek