Falusi Krónika címmel rendezték meg az országos és határon túli vers- és prózamondó találkozó döntőjét csütörtökön a Helikon Kastélymúzeumban.
A Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Irodája által rendezett program jubilált: ötödször tartották meg. A rendezvény keretében ünnepélyesen átadták a Zalai Gyermekekért Díjakat is. Csótár Andrástól, a Zalai Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kuratóriumának elnökétől a tekenyei Pém Attiláné, illetve a gyenesdiási székhelyű Varázshangok az Egészségért Egyesületet vezető Kőhalmi Ágnes vette át az elismerést.
Az ünnepség után kezdődött a szavalók és prózamondók megmérettetése, mellyel kapcsolatosan Török Károlyné Miszori Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Irodájának munkatársa elmondta: idén már ötödik alkalommal rendezték meg a programot, melyet muravidéki, vajdasági és zalai elődöntő előzött meg. A cél minden évben az, hogy a jelentkezők olyan magyar irodalmi műveket, gyöngyszemeket adjanak elő, melyek a falusi élet szépségeit, az ott lakók életét mutatják be.
A találkozón hat kategóriában összesen ötvenketten álltak a négytagú zsűri elé. A legjobbakat egyébként nem helyezésekkel díjazták, hanem falusi krónikás címmel illették. A találkozót gálaműsor zárta, melyen a legjobb előadók léptek közönség elé.
(forrás: Zalai Hírlap zaol.hu, fotó: Sámel József)