Tizenkettedik alkalommal rendezi meg Keszthelyen a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete a városi farsangi karnevált. Idén március 5-én szombaton tartják a minden bizonnyal sok érdeklődőt vonzó belvárosi eseményt, melynek fővédnöke Ruzsics Ferenc polgármester.
A hagyomány szerint a maskarások már kora délután gyülekeznek a Festetics kastély parkjában. Innen masíroznak végig a sétálóutcán a Fő térig, és az ott felállított színpadon rövid, vidám hangulatú produkciót mutatnak be az érdeklődők gyűrűjében. A színes forgatag igazi látványosságot kínál: óriássárkány, lovas huszárok, karneváli hercegi pár, gólyalábasok, bohócok, néptáncosok és borlovagrendek is részt vesznek a karneváli menetben a jelmezverseny indulói mellett; ez utóbbiak a zsűri döntése alapján értékes díjakban részesülhetnek.
A belváros ilyenkor zsúfolásig megtelik: általában ezernél is többen gyűlnek össze, és évről-évre emelkedik a jelmezbe öltözők száma. A szervezők teával, forralt borral, zsíros kenyérrel és friss farsangi fánkkal vendégelik meg a többszáz maskarást.
A karnevál a Festetics kastély patinás termeiben álarcosbállal folytatódik.
Keszthelyen hamarosan megkezdődik a belváros nagyszabású átalakítása, így jövőre már a megújult Fő tér adhat otthont a városi karneválnak.
A rendezvény PLAKÁTJA
Ízelítő az elmúlt évek városi karneváljairól:
Nézze meg galériánkat!