Februári soros ülésén Keszthely Város Önkormányzata – az uniós jogharmonizáció előírásainak eleget téve – felülvizsgálta hatályos rendeleteit, és több esetében módosításról döntött. Ennek következtében változott a közterület használatáról, a környezetvédelemről, a közművelődési feladatokról, az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról, valamint egyes területek helyi építési szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet.
Áttekintették a képviselők a város szociális ellátó rendszerének működését. Keszthelyen az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) látja el a szociális alapszolgáltatásokat (mint az étkeztetés, a közösségi és nappali ellátás, gyermekjóléti és családsegítő feladatok, bölcsőde üzemeltetése) valamint ápolást, gondozást nyújtó átmeneti és tartós bentlakásos intézményeket üzemeltet. Helyszíni bejárását követően több javaslat is született a szociális intézményrendszer átalakítására, ezért a testület felkérte az ESZI vezetőjét arra, hogy a májusi soros ülésig dolgozzon ki szakmai elképzelést a különböző feladat-ellátási helyek racionalizálására vonatkozóan. Az önkormányzat eddig is és ezután is kiemelt fontosságúnak tartja a városi szociális intézményrendszer fenntartását és anyagi lehetőségei függvényében a szolgáltatások bővítését és fejlesztését – a jelenlegi helyzethez képest visszalépést jelentő intézkedést semmi esetre sem tart vállalhatónak.
Megvizsgálta a testület a Festetics György Zeneiskola integrálásának lehetőségét az Egry József Általonos Iskolába, ám nem tartotta megvalósíthatónak. A felmérés megállapította, hogy az Egry iskola épületében sem a hangszerek tárolására, sem a tanórák lebonyolítására nincsenek alkalmas helyiségek, ugyanakkor hiányzik egy olyan (a zeneiskolában adott) nagyobb hangversenyterem, ahol zenekari összpróbákat, csoportos foglalkozásokat és koncerteket lehet tartani. A Zeneiskolának 445 beiratkozott tanulója van az idei tanévre, ebből 333 fő keszthelyi. A vidéki tanulók többségére jutó költségeket az adott települések önkormányzata – a megkötött szerződések értelmében – megtéríti.
Áttekintették a képviselők a város szállodaépítésre alkalmas területeit is, és felmérték, milyen átalakítások szükségesek ahhoz, hogy ezek a befektetők számára kiajánlhatóak legyenek. Nyolc olyan területet vettek számba, melyek kisebb-nagyobb módosítással (telekalakítással, területkiváltásokkal, a helyi szabályozás módosításával, az elvadult területek megtisztításával) ideális területté alakíthatók szálloda-beruházások számára.
Beszámolót fogadott el a testület a Polgármesteri Hivatal 2008. évi teljesítményéről, valamint az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége teljesítéséről.
Három önkormányzati lakás, valamint a Muskátli Cukrászda hasznosítása esetében is úgy döntött az önkormányzat, hogy pályázat útján bérbe kívánja adni, valamint hozzájárult a Kossuth L u. 1-3. szám alatti üzlethelyiség bérleti jogának átadásához.