Fejlemények a Kísérleti utcai óvoda fejlesztésével kapcsolatban

2021. május 12. (szerda)

Felmondta a szerződést a Kísérleti utcai óvoda felújításának kivitelezőjével az önkormányzat – erről sajtótájékoztató keretében számolt be Nagy Bálint ma délelőtt. Elhangzott, amint lehet, új nyílt közbeszerzést fognak kiírni, hogy minél előbb befejeződhessenek a munkálatok. Dr. Gábor Hajnalka jegyző a Sörház-projekttel kapcsolatos fejleményekről tájékoztatta a sajtót. Az önkormányzat ez esetben is felmondta a szerződést, a kivitelező azonban két alkalommal sem jelent meg, hogy átadja a munkaterületet.

A Kísérleti utcai óvoda munkálatait tavaly februárban kezdték meg, azonban az önkormányzati projekt nehézségekbe ütközött a kivitelező miatt. A fejlesztés hónapok óta már nem a tervek szerint haladt.A felújítással kapcsolatban azonban érdemi fejlemény történt. A kivitelezővel felbontották a szerződést, mivel többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget teljes körűen a vállalt feladatainak. A város első embere kiemelte, ezt felelősséggel csak most lehetett megtenni.

„Az elmúlt másfél évben az óvoda esetében is igaz, hogy rendszeres, heti szintű egyeztetések voltak. Sokszor szinte napi helyszíni bejárások, szakmai egyeztetések. És az elmúlt hetekben eljutottunk, hogy egy újabb a kivitelezőre vonatkozó határidőig, ami lejárt. Csak részben teljesítette a kivitelező. És most felmondtuk a kivitelezői szerződést azonnali hatállyal, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat 8 napon belül vissza kell, hogy vegye magát a munkaterületet és ezt követően majd egy újabb nyílt közbeszerzési eljárást kell, hogy lefolytassunk.” – mondta el Nagy Bálint polgármester.

A gyermekeket a munkálatok befejezéséig más keszthelyi óvodákba helyezték el. A fejleményekről folyamatosan tájékoztatják az érintett családokat is. A polgármester arról is beszámolt, hogy amint vissza tudják venni a munkaterületet, kiírják a nyílt közbeszerzést.

„Amit az óvoda esetében fontos és érdemes tudni, hogy az óvodánál ott egy 25-35%-os hátralék van még az elvégzendő munkából, tehát ott a munka jelentős része azért már el lett végezve. Pontosan 75% lett korábban elszámolva, ezt követően természetesen itt azért sajnos történt állagromlás nem megfelelően elvégzett vagy befejezett tetőszigetelés miatt történt beázás és emiatt állagromlás. Nyilván ebből egy anyagi veszteséget okoz. Ez a veszteség természetesen és a felelősség is itt a kivitelezőt terheli egyértelműen.”

A sajtótájékoztatón dr. Gábor Hajnalka jegyző beszámolt a Sörház-projekt kapcsán indított büntetőfeljelentésről. Csalás és magánokirat hamisítás miatt tett az önkormányzat ismeretlen tettes ellen feljelentést, melyet jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatósága vizsgál. A nyomozóhatóságok részére a kért iratokat már elküldte a polgármesteri hivatal. A kivitelezővel kötött vállalkozási szerződést ennél a projektnél is felmondták.

„A képviselő-testületi határozat meghozatalát követően erről tájékoztattuk a vállalkozót haladéktalanul soron kívül, illetőleg jeleztük számára, hogy mik azok a szerződéses kötelezettségei, aminek ilyenkor eleget kell tennie. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert azt a szerződést ő maga is aláírta és jóváhagyta. Ebben van az, hogyha a felmondást közöljük vele, akkor 8 naptári napon belül át kell adnia a munkaterületet. Ennek megfelelően mi ki is tűztük egyébként mind közbeszerzési jogi szakértővel, mind pedig műszaki szakértővel történt egyeztetést követően a munkaterület átvételét. Erre kimentek a műszaki szakértők, kimenetek a hivatal munkatársai is természetesen. Sajnos a kivitelező nem jelent meg ebben az időpontban.”

A kivitelező ezt követően írásban jelezte, hogy nem fogadja el a felmondást. A jogi szakértő azonban világossá tette, hogy a szerződés egyoldali felmondása jogszerű volt az önkormányzat részéről, ám az újabb kitűzött időpontra sem jelent meg a kivitelező. Az önkormányzat haladéktalanul megteszi a jogi lépéseket az állagmegóvás és a vagyonbiztonság miatt az építési terület átvétele érdekében. Nagy Bálint tájékoztatott arról is, hogy azok az emberek, akik ezeknek a projekteknek az előkészítésében és megvalósításában szakmai oldalról részt vettek, már nem dolgoznak az önkormányzatnál vagy munkaviszonyuk megszűnés alatt áll.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8037-fejlemenyek-a-kiserleti-utcai-ovoda-fejlesztesevel-kapcsoaltban