Lelkileg is fel kell készülni az ünnepre, vallja mind a Helikon, mind a Kis Szent Teréz Kórus. Az Adventi kórushangversenyen egyházi énekek csendültek fel a Karmelita Bazilikában. A lélekemelő dallamokra sokan voltak kíváncsian, megtelt a templom. A két kórus a közös énekeken kívül külön-külön is készült művekkel.
Otto Fischer: Lennék bár kisharang című műve is felcsendült az adventi koncerten. A Helikon Kórus 34 éve örvendezteti meg közönségét az ünnepi dallamokkal. Tavaly a vírushelyzet miatt kellett kihagyniuk a sokéves hagyományt. Ebben az évben azonban újra lehetőségük nyílt arra, hogy a közönséget lelkiekben is felkészíthessék a karácsonyvárásra. Ezúttal egy közös munkával lepték meg a hallgatóságot.
„Régóta tervezgettük szokás szerint, hogy karácsonyi hangversenyt tartunk a Helikon Kórussal. És mindig úgy szoktuk, hogy templomban és utána pedig a kastély Tükörtermében. Klárika volt benne a remek partner, illetve a Kis Szent Teréz Kórus, hogy tudtunk együtt programot csinálni itt ebben a gyönyörű bazilikában. Tágas hely van, itt merünk énekelni.” – mondta el Kendeh Gusztávné karvezető.
A kórusok külön-külön is énekeltek a koncerten. Az ünnepkörhöz kapcsolódó egyházi művekkel készültek az énekkarok. A Kis Szent Teréz Kórus előadásában felcsendült többek között az Ó jöjj ó jöjj Üdvözítő, az A szép Szűz Mária, vagy Mozart Alleluja kánonja is. Az kórusoknak a pandémia miatt nem volt sok koncertjük idén, de örömmel énekeltek minden adódó alkalommal. A két énekkar hosszú ideje jó kapcsolatot ápol egymással.
„Mind a két kórus 1987-ben alakult. És amióta én vezetem a kórust, Évával nagyon jó a kapcsoltunk hosszú évtizedek óta. Többször énekeltünk már együtt és ez a COVID-helyzet hozta, hogy az idei évben többször. És enneknagyon-nagyon örülünk mi Kis Szent Teréz Kórus is és remélem, hogy a Helikon Kórus tagjai is, mert nagyon jól együtt tudunk énekelni, nagyon sok közös művünk van és az együtt muzsikálás öröme az nagyon jót tesz mind a két kórus lelkének.” – osztotta meg Pálné Szelencsik Klára karvezető.
A KÓTA-díjas Helikon Kórus a Magyar Kórusok Napja eseménysorozathoz kapcsolódva is énekelt. A Kodály Zoltán születésnapjához kötődő program során a híres zeneszerző, népdalgyűjtő művei csendültek fel. A Helikon Kórus Kodály Adventi énekét választotta ez alkalomból.
A két kórus közös énekléssel zárta adventi hangversenyét. Ezekkel a dallamokkal szerettek volna kívánni mindenkinek áldott, boldog és vírusmentes karácsonyt.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8712-felemelo-dallamok-karacsony-elott