Félezer gyermek és tanítóik érdeme a díj

2016. január 26. (kedd)

A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport tevékenységét ismerte el a város idén a Pro Cultura Keszthely díjjal. Az 1991-ben alapított együttes az akkori nevén Szendrey Júlia Általános Iskola, ma Ranolder iskola csoportjaként működik. A magyar kultúra napján tartott díjátadón elhangzott, hogy hagyományainkat ápolni és őrizni kell, úgy ahogy a Tündérrózsa táncosai is teszik.

A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport vezetője, Aradvári Lászlóné vette át a Pro Cultura Keszthely díjat Ruzsics Ferenctől és Csótár Andrástól. A tánccsoport idén ünnepli 25 éves fennállását. A negyed évszázad sok munkával és megannyi táncossal zajlott le az együttesben.

„Ötszáznál több diákom, táncosom volt, akik ebben a huszonöt évben nálam táncoltak. Küzdelmes évek voltak, volt olyan év amikor húsz gyerek is elment a csoportból, mert elballagtak, nyolcadik osztályosok voltak. Volt amikor könnyebb volt átvészelni egy-egy tanévet, mert akkor csak három gyerek ballagott el, kevesebbet kellett pótolni, volt amikor ötven fős volt a csoport, de volt amikor hetven fölötti volt a létszámunk.” – idézi fel az elmúlt éveket Aradvári Lászlóné.

Az együttes 1991-ban alakult a Szendrey Júlia Általános Iskola csoportjaként, ma a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola a fenntartója a társaságnak. A gyermekek alsó tagozatokban kötelező jelleggel vesznek részt táncórákon. A lelkes diákok az ötödik osztály után is tagjai maradhatnak a Tündérrózsának, egészen az általános iskola végéig.

Az együttes minden évben nagyszabású gálaműsorral mutatja be éves munkáját. A Balaton Színházban a legkisebbek körtáncaitól kezdve a ballagók nagyprodukciójáig minden korosztály színpadra lép. Mindegyik előadás rendező-koreográfusa ifj. Aradvári László, aki általános iskolásként alapító tagja volt az együttesnek, majd 1998-tól kezdve segíti hétről hétre a csoport munkáját. 2008-ban édesanyjával együtt átvehették a Zala Megyei Közgyűlés Zalai Közművelődésért díját. A két szakember a több évtizedes, színvonalas táncos és oktatói munkáért, a magyar kultúra ápolásáért és terjesztéséért kapta az elismerést. A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport bő létszáma jelenleg 150 fő. A tagok a tanulás és a hagyományőrzés mellett a családias közeget kedvelik leginkább a csoportban. A Pro Cultura díj odaítélése természetesen mindenkit nagy örömmel töltött el.

A Magyar Kultúra Napján Ruzsics Ferenc köszöntötte az együttest. A polgármester kifejtette, hogy a magyar kultúra megőrzéséhez nagyban hozzájárul a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport.
„Egy kicsit különlegesek vagyunk, egy kicsit maroknyira szorultunk, össze kellene tehát tartanunk, az értékeinket megőrizni, ápolni, a hagyományainkat tisztelni. Úgy ahogyan a Tündérrózsa tánccsoportnak a tagjai és a vezetői ezt megteszik, és nap mint nap elkápráztathatnak sok embert.” – hangzott el a város első emberétől.

A múltunkból a jövőnk felé vezető úthoz hasonlította köszöntőjében a magyar kultúrát Csótár András. A képviselő-testület Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke elmondta, hogy rajtunk múlik a kulturális élet fejlődése, és hogy ki, melyik utat választja ennek ápolásához. A bizottsági elnök hozzátette, hogy a magyar kultúra a határokon átnyúlva köti össze nemzetünket és nemzeti kultúránk nélkül nem létezne az európai kultúra sem.

A magyar irodalom gyöngyszemeiből állította össze műsorát Ecsedi Erzsébet. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze többek közt Juhász Ferenc, Radnóti Miklós és József Attila műveit szavalta el a Magyar Kultúra Napján, a keszthelyi közönségnek.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)