A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum júniusban kinevezett ügyvezetője által indított átvilágítás súlyos szabálytalanságokat és hiányosságokat tárt fel, ezért – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egyetértésével – az új vezető feljelentést tett az ügyben.
Az MNV közleményében emlékeztet arra, hogy a Helikon Kastélymúzeum új ügyvezető igazgatója, Pálinkás Róbert független igazságügyi szakértői, illetve működési átvilágítási ellenőrzés keretében vizsgáltatta meg az intézmény gazdálkodását, működésének jogszerűségét és szakmai tevékenységét.
Mint írják, a vizsgálatok súlyos szabálytalanságokat és hiányosságokat állapítottak meg. A jelentések szerint a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft-nél a számviteli törvény szerinti bizonylati fegyelem gyakorlatilag nem létezett, a valóságban meg nem történt gazdasági eseményeket könyveltek. A részleges leltárellenőrzés minden vizsgált helyiség esetében eltérést állapított meg a nyilvántartásokhoz képest. Az átvilágítási jelentés súlyos munkajogi szabálytalanságokra is rámutatott.
A társaság bevétele és a kastély látogatóinak száma 2007 óta folyamatosan csökken, az intézmény nem alkalmazza a modern informatikai és marketing megoldásokat, az interaktivitást alkalmazó kiállítási lehetőségeket. A közhasznú feladatok ellátásához nincs elegendő, megfelelően képzett szakember, hiányzik a kiállítások megrendezéséhez szükséges tudományos háttér – sorolják a feltárt problémákat.
A társaság ügyvezetője – az MNV egyetértésével – a vizsgálat során feltárt szabálytanságok miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a számvitel rendjének megsértése, továbbá a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, sikkasztás, illetőleg hanyag kezelés bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt – olvasható a közleményben.
Hangsúlyozzák, hogy az MNV mint tulajdonos elvárja az új ügyvezetőtől a társaság törvényes működésének mielőbbi helyreállítását, a hiányzó belső szabályzatok elkészítését, átfogó leltár készítését, a munkajogi anomáliák megszüntetését, valamint a társaság módosított üzleti tervének – ideértve a vagyonkezelésében lévő ingatlanok hasznosítási koncepciójának – mielőbbi elkészítését.
Az MNV vezetésének álláspontja szerint a megfelelő feltételek megteremtését követően a kastélymúzeum közhasznú tevékenységének ellátása mellett hosszú távon is gazdaságosan működtethető. A gazdaságos működés helyreállításáig – amennyiben szükséges – biztosítani fogja a társaság működését – zárul a közlemény.
Pálinkás Róbert elmondta: az átvilágítók több mint száz oldalon foglalták össze megállapításaikat. Konkrétumként említette, hogy a külföldi kiküldetések napidíjainak és költségeinek elszámolása nem a számviteli törvénynek megfelelően történt. Pálinkás Róbert hozzátette: a kastélynak közhasznú nonprofit kft.-ként nincs működési engedélye, ezért ennek folyamatát már elindították. A látogatottságról pedig azt mondta: tavaly júliushoz képest másfélszer többen keresték fel az intézményt, köszönhetően a júniustól elvégzett marketingmunkának, az új szolgáltatásoknak és rendezvényeknek.
A Helikon Kastélymúzeumot 27 éven át irányító Czoma László munkaszerződését az MNV indoklás nélkül, azonnali hatállyal szüntette meg június elején. Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke akkor az intézmény gazdálkodását zavarosnak és pazarlónak, likviditási helyzetét pedig válságosnak nevezte. Az MNV június másodikával nevezte ki a múzeum ügyvezető igazgatójának Pálinkás Róbertet, Keszthely alpolgármesterét, aki a megbízatást és az ezzel járó feladatot – az intézmény gazdasági működésének stabilizálását – egy évre vállalta.
(forrás: MTI)
Kapcsolódó cikkek:
Széchenyi- és Kittenberger-emlékszoba nyílt a Vadászati Múzeumban
Belvárosi nyári esték a Festetics kastéllyal
Éjjel is a Kultúra Magyar Városa Keszthely
Keszthelyi Nyári Játékok a kastélyparkban
A Festetics kastély kitárja kapuit a keszthelyiek előtt
Pálinkás Róbert a kastélymúzeum élén
A Festetics kastély első ízben a Múzeumok Éjszakáján