Fellobbant az öröm lángja

2022. december 12. (hétfő)

Miről szól az advent? Erre kaphatott választ advent harmadik vasárnapján a keszthelyi közönség. A gyertyagyújtáson Honthegyi Zsolt lelkész osztotta meg gondolatait. A Fő téren ezúttal is színes programokkal várták az érdeklődőket.

Valóban erről szól az advent? Tette fel a kérdést Honthegyi Zsolt lelkész. A gyertyagyújtás szónoka az igét idézte: megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Az emberré lett Isten nem egy újabb termék, hanem az igazi világosság, a reménység, az élet útja.

„Az adventi reménységünk nem az hogy jó lesz az ünnep, hogy élvezni fogjuk hogy nagyot szól, hanem hogy távlatok, perspektívák nyílnak. Amikor majd értünk az önmagát odaadó Krisztust várjuk, aki valóban visszatér és dicsősége majd betölti az egész földet, eltörölve minden gyászt, szenvedést és fájdalmat és hiányt, akkor valóban kiderül, hogy vannak perspektíváink és azok mennyire erősítenek meg a mindennapokra” – mondta Honthegyi Zsolt. 

Az adventi koszorún az öröm lángját Manninger Jenő polgármester és Honthegyi Zsolt gyújtotta meg. Az ünnepségen a Helikon Kórus működött közre. Francia, német és ír énekek magyar változatát, valamint zsoltárfeldolgozást is énekeltek a népes közönségnek a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban.

A Fő téri sátorban a Csány-Szendrey iskola műsorát láthatták az érdeklődők. Versek, dalok, karácsonyi énekek hangzottak el. A Dalos Kedvűek Klubjának produkciójára megtelt a színpad, száz gyermektől és 15 pedagógustól csendültek fel az ünnepi szólamok.

„Szeretem a karácsonyt, mert télen születtem, meg nekem igazából az a kedvencem, ha karácsonyi dalokat éneklünk, a karácsonyi dalok a kedvenceim” – nyilatkozta televíziónknak Fördős Júlia, az iskola tanulója.

Advent negyedik hétvégéje is bővelkedik majd programokban. A Keszthelyi Túravitorlás Klub adománygyűjtő rendezvénye melletz vasárnap 15 órától a Keszthelyi Televízió kétórás élő műsort sugároz a Fő térről.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9870-fellobbant-az-orom-langja

Képek