A kegyelem és a békesség ajándékát hozza el Jézus Krisztus karácsonykor – hangsúlyozta Steinbach József a harmadik adventi gyertya meggyújtásán. A református püspök arról beszélt Keszthelyen, ahogy az Isten kegyelmével megtart bennünket, úgy kell nekünk is megtartani embertársainkat. Kiemelte, a jó szó, a szeretet nem csak az ünnepen, hanem életünk minden napján fontos. A Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban az öröm gyertyájának lángja lobbant fel vasárnap.
Keszthely adventi koszorújánál Steinbach József református püspök osztotta meg ünnepi gondolatait a harmadik vasárnapon. Az erős szél miatt a gyertyagyújtásra a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban került sor. Az egyházi elöljáró felhívta a figyelmet arra, Jézus karácsonykor két kiemelkedő ajándékot nyújt át az emberiségnek: a kegyelmet és a békességet. Hozzátette, az Isten annyira szeret bennünket, hogy megtartó kegyelmével hordozza a mi életünket.
„Sokszor olyan természetesnek tűnnek dolgok, pedig valójában a megtartó kegyelem, Isten megtartó szeretetének kegyelme hordozza életünket, életünknek minden percét, és két év óta tapasztaljuk ezt, hiszen sokféle bizonytalanságban élünk, hogy mit jelent ez a megtartó kegyelem. Valójában életünk minden napja és minden perce ettől a megtartó kegyelemtől függ.” – emelte ki Steinbach József református püspök.
A református püspök hangsúlyozta, a megtartó kegyelem azért adatik nekünk, hogy ezzel Isten eszközei lehessünk és mi is megtartsunk másokat. Steinbach József elmondta, az élet minden napján fontos szeretni és segíteni másokat és felismerni, hogy a nehéz helyzetekben, a feszült viszonyokban az odafordulás még fontosabb. Kifejtette, a kegyelemből következik a békesség, az Úrjézus második ajándéka.
„A hívő embernek, az Isten emberének lehetséges, hogy nyugalma nincs, mert teszi a dolgát, de békessége van. A békesség terhelhetőséget jelent, terhelhetőséget, sziklaszilárdságot, mint ahogy a Boszporusz hídon is egyébként szünet nélküli, éjjel-nappali a forgalom. Tesszük a dolgunkat ebben a világban, szünet nélkül, Isten dicsőségére, a másik ember javára de úgy, hogy békesség van a szívünkben, terhelhetők vagyunk és a legfeszültebb helyzetben is – ezt különösen aláhúzom – békességszerzők vagyunk.” – tette hozzá az egyházi elöljáró.
Az adventi gyertyagyújtásokon hagyomány, hogy a város általános iskolái műsort adnak. Az öröm vasárnapján a Család Iskola tanulói zenével, énekkel és versekkel emelték az ünnep fényét. A harmadik vasárnapon az adventi koszorú egyetlen rózsaszín gyertyájának lángja lobban fel. Ez jelképezi annak az örömét, hogy az Úr közel van. A templomban Steinbach József gyújtotta meg a harmadik gyertyát. Az eseményt ezúttal is élőben közvetítette a Keszthelyi Televízió.
Regman Karola – Keszthelyi TV