Félmillió üldözött keresztény – róluk szól a könyv

2022. szeptember 24. (szombat)

Irak, Szíria, Libanon és Jordánia keresztény közösségeit mutatja be egy nemrég megjelent kiadvány, amelyet Keszthelyen is bemutattak. Az “Arcok és történetek – magyar segítség a kereszténység bölcsőjében” című, fotókkal gazdagon illusztrált könyv egy egyedülálló magyar mentőprogram küzdelmeiről szól.

Az “Arcok és történetek” igazából egy szép, ugyanakkor szomorú aktualitású útikönyv. A Közel-Kelet egyik legnagyobb humanitárius válsága mellett a keresztényüldözés mindennapos tragédiáit villantja fel – nem csak szöveggel, hanem sok fotóval. A könyvbemutató egy előadássorozat első állomása Keszthelyen – mondta el köszöntőjében Vozár Péterné alpolgármester. A riportkötet szerzői és fotósai is felkeresték Irak, Szíria, Libanon és Jordánia keresztény közösségeit.

A kötet társszerzője, Szilvay Gergely is részt vett az eseményen. Így fogalmazott: „Hús-vér történteket hallgathattunk végig. Ezek nagyon meghatóak voltak, meg megdöbbentőek, időnként sokkolóak, amiket ott hallottunk. A riportkötet is – mármint maguk a szövegek illetve a képek is – ezt hivatott elmesélni, ezeket a történeteket. Közel hozza az olvasóhoz, hogy megérezzük azt, hogy a számok mögött mennyi üldözött keresztény van a világon.”

Magyarország egyedülálló programot indított el, hogy felvállalja az üldözött keresztények ügyét és nemzetközi szintre emelje a megsegítésüket célzó erőfeszítéseket. A kereszténység bölcsőjében születő tragédiákat pedig újságírók, fotósok örökítették meg a könyvben.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár elmondta: „Több, mint 36 magyarországnyi embertömeget üldöznek azért a világon, mert Krisztus hívők. Amellett, hogy ez egy nagyon nagy tragikus probléma, fokozza ezt a tragédiát, hogy a Nyugati világban és a nemzetközi szervezetekben nem akarnak erről tudomást venni. Magyarország azt az utat választotta, hogy fellépünk az érdekükben.”

Ennek keretében, a Hungary Helps Programnak köszönhetően több, mint ötven ország körülbelül ötszázezer állampolgára számára tették lehetővé, hogy a kivándorlás helyett szülőföldjükön maradhassanak. A munka lenyomata ez az album, amely a keresztények megtartásáért folytatott küzdelmet mutatja be. Emberi sorsokon és történeteken át hoz közelebb az olvasókhoz egy olyan világot, ahol gyakran a magyar segítség az egyetlen esély.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízióhttps://tvkeszthely.hu/hirek/9603-felmillio-uldozott-kereszteny-roluk-szol-a-konyv