Felújítások a Karmelben

2018. november 17. (szombat)

Az elmúlt egy évben számos felújítás ment végbe, vagy kezdődött el a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. A Veszprémi Főegyházmegye által üzemeltetett intézményben az a cél, hogy templom és a kiszolgáló helyiségek a kor színvonalán működjenek. A fűtés és a hangosítás mellett vizesblokkok és a rendház északi szárnyának korábbi szerzetesi cellái újulnak meg.
Több mint egy éve adta át a karmelita rend a bazilikát és a rendházat 30 év használatra és üzemeltetésre a Veszprémi Főegyházmegyének. Négy misét celebrálnak vasárnaponként, ezeken mintegy 800 fő vesz részt. A hívek és az itt szolgálók érdekében több fejlesztés történt az elmúlt időszakban. A templomban és a kápolnában elektromos padfűtést telepítettek, ehhez az önkormányzat is támogatást adott. Hamarosan megtörténik a hangosítás régóta várt korszerűsítése is.

Dr. Fodor János, plébános: „Természetesen a legfontosabb elem az, hogy a templom maga jól működjön és a templomnak a kiszolgáló helyiségei is minél komfortosabban a helyiek rendelkezésére tudjanak állni. Ez az elsődleges szempont és ennek a kiszolgáló részeit próbáljuk szintén a 21. századnak megfelelően kialakítani.”

Az északi szárny teljes területén új fűtés- víz- és elektromos rendszert telepítenek. Kicserélték az elkorhadt padozatot. Az érsekség által kijelölt részen az itt szolgáló atyák számára lakásokat alakít ki a kivitelező. A felújítások és átalakítások tervezője Varga B. Ágnes, aki a templom hívője. A munkálatokra eddig mintegy 25 millió forintot fordítottak, javarészt a Veszprémi Főegyházmegye forrásából. Becslések szerint a most kitűzött munkák elvégzéséhez még egyszer ekkorra összeg szükséges, melynek összegyűjtésében várják a hívek hozzájárulását is.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9245/felujitasok-a-karmelben/?fbclid=IwAR0vrVBDwkGZxJCG0DYJ19koo4NNYsHrAEcG9NB2LpljfuumbwhW1Nb5j7c