Fényfestés, kisvasút és bővített programkínálat a keszthelyi adventen

2018. december 1. (szombat)

Fényfestéssel, kisvasúttal, különleges adventi koszorúval és bővített programkínálattal várják a vendégeket a keszthelyi advent idején. A Fő téren már szombatonként is lesznek koncertek, de a város több intézménye is színvonalas rendezvényekkel készült. A vásározók pedig egészen január 6-ig várják a vendégeket. Vasárnap 17 órakor lesz az első adventi gyertyagyújtás.
Már a hét elején elkezdték a készülődést a Fő téren. Az adventi forgatagban szokás szerint borházak, lángosos, és vásárosok várják a vendégeket. A vállalkozók csütörtöktől vasárnapig megfelelő időjárás esetén biztosan nyitva lesznek, de kellő forgalom esetén a hét többi napján is várják az érdeklődőket. Az idei évben fedett színpad alatt zajlanak majd a koncertek, így kevésbe lesznek kiszolgáltatva a fellépők az időjárás viszontagságainak. A keszthelyi programhoz idén a Balaton Fejlesztési Tanács is hozzájárult.

„Így szombat esténként is vannak már programok. minden vasárnap gyerekprogrammal kezdünk két helyszínen is. Aki fázik, bejöhet a színházba és a gyerekeknek is van egy játszóház és kinn is vannak játszóházak, vannak gyerekprodukciók is a színpadon és utána természetesen a gyertyagyújtás 5 órakor, ahogy hagyományosan szokott lenni, csak ugye már tavaly is átköltöztünk a Fő térre, tehát ott lesz a gyertyagyújtás és utána program benn a színházban és program kinn a színpadnál” – nyilatkozta Csengei Ágota, a szervező Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

A díszvilágítás kiépítése is megtörtént. Idén is lesz a városháza és a gimnázium között fénymennyezet, illetve a sétálóutca és a Fő tér is ünnepi fényekbe fog öltözni. A díszvilágítás vasárnap az adventi koszorú első gyertyájával együtt gyúl majd fel. Több újdonsággal is készültek a szervezők. Kisvasút fog közlekedni a szökőkút melletti területen. Az elektromos mozdony mellett egy gőzhajtású masina is köröz majd. A kisvasutat díjfizetés ellenében lehet majd használni. Az épületeket fényfestéssel teszik majd hangulatosabbá. Már elkészült a tűzifából épült adventi koszorú. A város polgármesterének kezdeményezésére készült építmény egyszerre szimbolizálja a keresztény értékek melletti kiállást és a jótékonysági szándékot. A 12 méter átmérőjű adventi koszorú első gyertyáját Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek gyújtja meg.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9282/fenyfestes–kisvasut-es-bovitett-programkinalat-a-keszthelyi-adventen-/?fbclid=IwAR2xoIdiff-gst6xbKSfjfh1KkK07u7jN-u3gA2R0ui6l1W9C9yi11xLMMk