Fiatalok a tudomány jegyében

2023. március 24. (péntek)

Tudományos diákkonferenciát rendeztek a Keszthelyi Közgazdasági Technikumban. A résztvevő középiskolás diákok a természettudomány területeit érintő témákban mutatták be ismereteiket.

Hat diák mutatta be kutatási eredményeit közönség előtt, prezentáció formájában a Tudományos Diákkonferencián. Gimnazisták és szakközépiskolások is előadtak; a témák között szerepelt a Keszthelyi-hegység feketefenyő állománya, a fenntartható fejlődés, de akadt olyan diák is, aki a magyarországi kőolajkutatás történetébe avatta be a hallgatóságot. A rendezvénynek helyszínt adó iskola tanulói például „GPS-szel a Kéktúrán” címmel tartottak előadást.

„Az én családom is szeret túrázni, és ezért ez a szívünkhöz nőtt. Igazából itt beszélünk fizikáról is; bemutatjuk, hogy mi maga a GPS, hogyan működik. Valamint egy kicsit jobban a Keszthelyi-hegységről is, mert ugye itt lakunk, gyönyörű tájak vannak, nagyon sok olyan virág és bogár megtalálható, ami amúgy minden máshol nagyon ritka.”– mondta Kutasy Kamilla, a ZSZC Közgazdasági Technikum tanulója.

Az immár 2016 óta megrendezett tudományos diákkonferencián a tanulók nem csak a kommunikációjukat fejleszthetik, de szerteágazó szakmai tapasztalatokra is szert tehetnek.

Nagy Bendegúz, a Vajda János Gimnázium tanulója: „Most vagyok itt harmadjára. Szerintem ez azért is fontos, mert kimondottan sok tapasztalatot szerezhet benne az ember az előadástartással, retorikával. És az egyéb területeken történő ismeretszerzés is; tehát hogy megismertetheti az embert esetleg olyan tudományterületekkel, amikkel eddig nem foglalkozott. Új információkat szerezhet meg. Tulajdonképpen maga a tudomány megismertetése az emberekkel.”

A konferencián Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja a pozitív életszemléletre hívta fel a figyelmet. Vozár Péterné, Keszthely Város alpolgármestere kiemelte: a középiskolás korosztálynak nagyon fontos hogy új érdeklődési körök alakulhassanak ki az életükben. A helyszínt biztosító iskolában is nagy jelentősége van a tehetséggondozásnak.

„Tőlünk is magas számban tanulnak tovább a tanulók felsőoktatási intézményben, tehát ez egy tulajdonképpen előszobája is lehet akár egy kutatásnak, akár egy tudományos pálya megalapozásának. Illetve a tanulók ugye a kutatások során megismerkednek professzorokkal, mesterekkel. Megtanulják az irodalmazásnak, a kutatásnak az alapjait, és azt gondolom, hogy ez minden gyerek számára egy olyan élményt és lehetőséget ad, amit a jövőben is tud kamatoztatni.” – mondta Páhi Sándorné Szalai Éva, a ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum igazgatója.

A Tudományos Diákkonferencia minden tanulónak jó lehetőséget biztosít a tudás átadásra. Várhatóan a következő években is megrendezik.

Király Erika – Keszthelyi TV

Képek