Az Európai Unió a „Tevékeny időskor és a nemzedékek közötti együttműködés évének” nyilvánította az idei esztendőt. A program keretében hétfőn délelőtt dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelő államtitkára látogatott el a keszthelyi Asbóth Sándor Térségi Középiskolába, ahol rendhagyó osztályfőnöki órát tartott.
Előadásában elmondta: fontos, hogy az idősebb és fiatalabb nemzedék között párbeszéd kezdődjön arról, hogy mit jelent megnőni, megöregedni, s a hogyan tudjuk egymást segíteni. Kérte a gyerekeket, hogy önkéntes munka keretében vegyék fel a kapcsolatot a környezetükben élő idős emberekkel, rendszeresen látogassák meg őket, vásároljanak be nekik, és ami mindennél fontosabb, beszélgessenek velük. Magyarországon nagyon sok a magányos idős ember, az otthonokban legalább százezren élnek így, és legalább annyian várják, hogy az intézményekbe bekerüljenek. Akik pedig egyedül élnek, azok száma megközelítheti az egymilliót. A magányt nehéz elviselni, ezért lényeges a rendszeres találkozás. A fiatalok és idősek egymásra találása mindkét generáció számára fontos.
(A képre kattintva a Monitor galériája nyílik meg. Fotó: Szeiler Gábor)
Dr. Hoffmann Rózsa az Asbóth-iskola igazgatója, Csótár András által tolmácsolt tanulói kérdésre azt válaszolta: az általános iskolákban valószínűleg rövidebb lesz majd a nyári szünet, mert a szülőknek nincs sok szabadsága. A középiskolában az érettségi és felvételi miatt nem tervezik a rövidítést. Beszélt arról is, hogy a szigorítják az érettségit, az elvárt tudás szintjét fokozatosan emelni fogják a jelenlegi húsz százalékról ötven százalékra.
(forrás: Monitor www.monitormagazin.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Referenciaintézmény lesz az Asbóth
Asbóthos diákok adtak műsort a testvérvárosban is
Nem szűnik meg, csak átalakul
Karácsonyi ajándék az óvodáknak, iskoláknak
Két nemzet hőse – Asbóth Sándor
Száznál is több fiatal továbbtanulását támogatja a város
Csótár András az Asbóth-iskola új igazgatója
A legjobbakat, többek között az Asbóthos tanulókat köszöntötték a parlamentben