Dr. Forintos László emlékére Tehetséggondozó Emlékversenyt rendeztek Keszthelyen. Az egykori főszolgabíró a keszthelyi teniszéletben fontos szerepet vállalt: az ő nevéhez fűződik a négypályás, nemzetközi versenyekre is alkalmas komplexum létrehozása. A Helikon Tenisz Clubnál megszervezett ifjúsági programot hagyományteremtő céllal valósították meg.
Az emlékverseny megrendezésével egy korábbi kezdeményezést poroltak le a szervezők. Az első szóra megmozdultak a fiatalok. „Kilenc éves vagyok. Egy és fél éve teniszezek, most lesz kettő. A teniszt sokra szeretném vinni, mert nagyon szeretem csinálni” – nyilatkozta Sabján Nóra.
Közel harmincan neveztek a három korcsoportra osztott, nyolc és tizenhárom év közötti korosztály számára kiírt sporteseményre. A verseny célja a Dr. Forintos László emléke, szellemisége előtti tisztelgés, valamint a gyermek és ifjúsági sport népszerűsítése, versenylehetőség biztosítása a fiatal tehetségek számára. A tervek szerint a versenyt rendszeresen megszervezik majd. „Minden év szeptember második hetében meg fogjuk rendezni ezt a versenyt. Gondolom, egyre jobban és jobban, mert az a kezdet. Nagyon nagy öröm az is, hogy amikor feltettük a Facebookra ezt az eseményt, hogy megmérettessük, hogy van-e visszacsatolás, akkor egy nap alatt több mint százan jelentkeztek és jeleztek vissza pozitívan, hogy ‘hú, de jó'” – mondta el Forintos László lánya, Vassné Forintos Klára.
A város teniszéletének megalapítójára Iglódi Endre, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke, Keszthely város díszpolgára emlékezett, majd a versenyt Manninger Jenő polgármester, valamint a klub elnöke nyitotta meg. Az elnök, Horváth Imre így fogalmazott: „Van egy mondás: a sport megtanít becsületesen nyerni, emelt fővel veszíteni. A sport mindenre megtanít. Tehát ez a szellemiség hatja át ezt a versenyt, amely versenyből hagyományt szeretnénk. Van egy rendkívül agilis családtag, Forintos Klára, akinek az odaadó munkájával sikerült megrendeznünk a versenyt.”
A régi szép időket idéző, remek hangulatú nap végén minden gyermeket éremmel, oklevéllel és ajándékkal jutalmaztak. A 8-9 éves korosztály versenyét Tímár Mihály (Becsehely), a 10-11 évesekét Szabó Ákos (Badacsonytördemic), míg a 12-13 évesekét Bors Liza (Balatonboglár) nyerte meg. Érdekesség, hogy a legifjabbak között Forintos Laci bácsi dédunokája, Bernula Anna szerezte meg a második helyezést.
Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió