Milyen a mozgáskorlátozottak élete? Hogyan edzenek a paralimpikonok? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a Csány-Szendrey iskola negyedikesei, akik az első Magyar Parasport Nap alkalmából vehettek részt egy érzékenyítő órán. A gyerekek előadást hallgathattak a témában, dokumentumfilmet néztek, és a kerekesszéket is kipróbálhatták.
A kerekesszékkel való közlekedést is kipróbálhatták a Csány-Szendrey iskola negyedikesei. A diákok a Magyar Parasport Napja alkalmából vehettek részt egy érzékenyítő órán. Február 22-ét tavaly decemberben nyilvánította a kormány a magyar parasport hagyományainak és sikereinek ünnepévé. A gyerekek a foglalkozás során azt is megtanulhatták, hogy miért fontos ez az alkalom.
„Talán azért olyan fontos, hogy képesek legyünk megérteni, hogy a környezetünkben másoknak milyen problémái vannak, és hogyan tudnánk ezen segíteni.” – mondta az egyik diák, Oroszlán Marcell.
„Segíteni kell nekik, mert tudom nekik már, hogy milyen érzés. Én is szoktam néha látni, és úgymond nem nagyon szoktam nekik segíteni, ezt én is elhibáztam. Most már tudom, hogy ezt nem így kell csinálni.” – emelte ki egy másik tanuló, Vajda Tamás.
A programot a Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület szervezte meg a Csány-Szendrey iskola igazgatójának, Dósa Zsoltnak a felkérésére. Az érzékenyítő óra során Nemes Klára mesélt a diákoknak a paralimpiák létrejöttéről, és a parasportolók munkájáról. A gyerekek részletet láthattak „A lehetetlen határán” című dokumentumfilmből is, amely öt magyar paralimpiai bajnokot mutat be. A program szervezője szerint rendkívül fontosak ezek az alkalmak.
„Negyedik osztályosoknak hirdettük meg, akik úgy érzem, hogy azon a határon vannak az általános iskolában. Nem, mintha a felsősök nem lennének érzékenyek ezekre a dolgokra, de úgy éreztem, hogy a kicsikkel könnyebb. A nagyon picikkel azért még nem. Amire felhívjuk a figyelmet, és felhívja ez az egész nap, hogy van paravilág, és nem csak a sportban. Ahogy itt is a gyerekeknek elmondtam, nem csak a sport és a kiemelt sportolók azok, akikre ez felhívja a figyelmet, hanem a mozgás fontosságára.” – emelte ki Nemes Klára, a KESOTE Mozgáskorlátozottak Szakosztályának vezetője.
A tanév során még sor kerül előadásokra és bemutatókra osztályfőnöki órák keretein belül. Azok az általános iskolák és óvodák, akik érdeklődnek a program iránt, a KESOTE elérhetőségein jelentkezhetnek.
Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8567/figyelemfelhivas-a-magyar-parasport-napjan/