Figyeljünk a gyermekekre az utak mellett

2024. június 21. (péntek)
KesztHelyi identitás

Kitört a nyári szünet, elkezdődött a vakáció. A gyermekek nagyobb számban fordulnak elő ilyenkor az utakon. Akár kerékpárral, rollerrel, de gyalogosan is többször lehet velük találkozni. A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy a sofőrök legyenek nagyon körültekintőek, hiszen a fiatalok nem minden esetben észlelik a veszélyt, és könnyen fordulhat elő baleset az óvatlanságból.

Az utolsó napokban már nagyon készültek a vakációra a Csány-Szendrey Általános Iskola tanulói. Kötetlenebbek voltak a tanórák, sokszor kirándultak, vagy játszottak a gyermekek az udvaron. Mindannyian alig várták, hogy elkezdődjön a szünidő, hiszen több tervük is van.

„Nagyon várom. Fogok táborba menni, fogunk sokat strandolni, játszani sokat, kirándulni.” – mondta el Németh Vince.

A tanulók elmondták azt is, azt tervezik, hogy a lehető legtöbb időt a kikapcsolódásnak fogják szentelni.

„Nagyon fogom várni, nyaralni fogok, meg strandolni.” – osztotta meg Szabó Zsófia.

„Én fürödni a Balatonban, meg megyek a karatetáborba, szóval én nagyon várom már a nyarat.”  – tette hozzá Fördős Júlia.

Egymásnak is szívesen meséltek arról, hogy miket szeretnének csinálni a nyári szünetben.

„Én igazából a nyáron azt fogom csinálni, hogy elmegyek igazából már jövő héten táborba, aztán megyünk a Balatonra, aztán megyünk lovastáborba és ennyi.” – mesélte Szindekovics Szofi.

„Én strandolni fogok és majd lehet, hogy megyünk nyaralni.” – emelte ki Szávai Rozi.

„Mi elmegyünk Horvátországba nyaralni szombaton és utána meg megyek a táborokba és a tóhoz.” – nyilatkozta  Lázár Matild.

A tanítás végét jelző csengőt alig várták a tanulók. Pénteken elkezdődött a vakáció. Egyre több gyermek lesz az utakon, akikre még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a sofőröknek. A nyári időszakban ugyanis sokkal szertelenebbül viselkedhetnek a fiatalok, kevésbé figyelnek a szabályokra és nem mindig érzékelik a veszélyt. Gyakrabban fordulhat elő, hogy a játék hevében kiszaladnak az utcára, vagy körülnézés nélkül lépnek le a zebrára. A rendőrség óvatosságra inti a közlekedőket főként a strandok, bevásárlóközpontok és játszóterek környékén.

„A játszótereknél arra kell ügyelni, hogy a kiguruló labda után általában gyerek is szokott szaladni. Legyünk óvatosak! Hogyha ilyet látunk, akkor minden esetben fékezzünk, lassítsunk, mert hátha gyermek is jön a labda után. Illetve strandparkolóknál és a strandokon is nagy számban fordulnak elő gyerekek, akik nem biztos, hogy meg fognak állni és kulturáltan fognak viselkedni a KRESZ-hez illően.” – hívta fel a figyelmet Dongó Norbert baleset-megelőzési előadó.

Az egyenruhások arra is figyelmeztetnek, hogy megnövekszik a kerékpárral és rollerrel közlekedők száma. Azonban nekik is be kell tartaniuk a szabályokat. A bicikliseknek a kötelező felszereléseken túl a megfelelő távolságtartásra kell figyelniük. A rolleresekre még nincsen elfogadott szabályozás, azonban nekik is illik tekintettel lenni a többi közlekedésben résztvevőre, különösen a gyalogosokra.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek