Keszthely volt a házigazdája a megyei parasportnapnak, melyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg december 3-án, a fogyatékkal élők világnapján.
A teljesen akadálymentesített Csány-Szendrey ÁMK tornacsarnokában bizonyíthatták ügyességüket a fiatalok sorversenyeken, fociban és asztaliteniszben. Nem a versengés és a győzelem volt a cél, ezért eredményhirdetés nélkül zárult a nap; a mozgás öröme, a sportolás élménye volt a résztvevők igazi jutalma. A megye több intézménye és civil szervezete képviseltette magát, és a rendezvényen részt vett Zborai Gyula paralimpikon asztaliteniszező is.
Pálinkás Róbert keszthelyi alpolgármester, megyei ifjúsági és sporttanácsnok köszöntőjében elmondta, hogy Zala megye és a Keszthely városa is nagy figyelmet fordít a fogyatékkal élőkre, ezért is igyekeznek minden olyan pályázaton részt venni, melyen intézmények egyenlő esélyű hozzáférését valósíthatják meg. Pályázati segítséggel készült el például a rendezvényt befogadó Csány-Szendrey iskola komplex akadálymentesítése is, mely így kiváló helyszínéül szolgálhatott a sportnapnak.
Zala megye ifjúsági és sportnapja is Keszthelyen volt idén, és hagyományosan ugyanaz a város adhat otthont a parasportnapnak is. Jövőre a jubileumi, 10. rendezvényt nemzetközivé szeretnék tenni a szervezők.