A Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás ebben az évben is benyújtotta pályázatát a KÖZKINCS program folytatására, melyet el is nyert 1.590.000 Ft értékben. A pályázatok célja a kistérségi együttműködések erősítése, és a kistérségi közművelődési referens foglalkoztatása.
A kerek-asztal ülések a kistérség közművelődési szakembereinek találkozóhelyévé váltak. A résztvevők az elmúlt két évben a 27 találkozó alkalmával megismerkedhettek a térség kulturális értékeivel, intézményeivel, szervezeteivel. A kerek-asztal 47 tagja létrehozta a kistérségi értékleltárt, adatbázisokat állított össze, hírekről, eseményekről, pályázatokról cserélt információkat, összeállította a Kistérségi Kalendáriumot, s minden évben a kistérségi rendezvénynaptárt. Elkészült a Kistérségi Közművelődési Koncepció és stratégia is. Együttműködések jöttek létre, a kapcsolatok kiszélesedtek, partnerségek alakultak. Az elmúlt évben lehetőség nyílt egy 23 alkalomból álló rendezvénysorozat lebonyolítására is, mely a kistérség 16 településén zajlott Jeles Napok a Zalai Dombhátakon címmel.
A 2010-11-es évben folytatódnak a találkozók, melyek most már nagyobb kitekintést adnak más kistérségek felé is. A tervek szerint sor kerül egy, a kistérség szépségeit bemutató fotókiállítás lebonyolítására is. Fontos dolog, hogy az eddig létrehozott értékeket megőrizzük, kapcsolatainkat fejlesszük, és együttesen minél több közös munkában vegyünk részt.
(forrás: Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás)