Folytatódnak az útfelújítások a megyében

2019. április 1. (hétfő)

Keszthelyen is lesz idén útrekonstrukció

Meghaladja az egymilliárd forintot idén a Keszthely térségébe tervezett útfelújítások összege. A Magyar Közút Zala megyei igazgatója televíziónknak elmondta, hogy a Csapás út és a 71-es út egy gyenesdiási szakaszán is felújítják a burkolatot. A Magyar Közút március 16-án lezárta a téli üzemeltetési időszakát. Ennek köszönhetően már zajlanak az út menti kaszálások és ároktisztítások, illetve a kátyúk kijavítását is megkezdik a szakemberek.
Az idei évben folytatódik a 71-es út felújítása. Ezúttal Gyenesdiáson a Mandulás utcától egészen a településhatárban fekvő körforgalomig újítják fel az útburkolatot 1100 méter hosszúságban. A szakemberek azért nem folytatólagosan haladnak a korábban, Balatongyöröktől megkezdett munkálatokkal, mert ennek a szakasznak nagyon a rossz az állapota. A tervek szerint később kerítenek sort a fennmaradó vonyarcvashegyi és gyenesdiási szakaszra.

Keszthelyen is lesz idén útrekonstrukció. A Csapás úton, a Zsidi úti körforgalomtól a Rezi úti csomópontig, mintegy 950 méter hosszan újítják fel az útburkolatot. A Magyar Közút Zala megyei igazgatója televíziónknak elmondta, hogy a térségben több helyen terveznek még munkálatokat.

Mórocz József: „Balatongyörökön a kerékpárúton szeretnénk több mint egy kilométeres szakaszt felújítani, azon kívül Zalacsány és Kehida között tervbe van véve egy több mint három kilométeres szakasznak a felújítása, ezek a legfontosabb feladatok. Még szeretnénk minél előbb befejezni Hévíz főutcájának a kopóréteg építést, most már nagyon rendezettek az állapotok, de ott még hiányzik egy aszfaltréteg.”

Hozzátette: a 75-ös és a 76-os út csomópontjában fekvő sármelléki körforgalmat is fel kívánják újítani. Keszthely térségében meghaladja az egymilliárd forintos nagyságrendet az utak felújítása. Várhatóan május-június környékén kezdődnek a munkálatok. E mellett zajlik az M76-os út építése. A szakemberek azt remélik, hogy jövőre elkészül a gyorsforgalmi út a keszthelyi bekötése.

A tél végeztével a Magyar Közút megkezdi a kaszálásokat, ároktisztításokat és a kátyúk javítását is. Amikor még nem kedvező az időjárás, addig egy speciális hidegkeveréket, un. finn aszfaltot használnak az alsóbbrendű utakon. A jó idő beköszöntével már meleg aszfalttal fognak dolgozni. A Magyar Közút közlése szerint az idei tél a korábbiakhoz képest kevésbé viselte meg a zalai utakat. A burkolat állapotát folyamatosan ellenőrzik, de örömmel fogadják a közlekedők jelzését is.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5890-folytatodnak-az-utfelujitasok-a-megyeben-?fbclid=IwAR3sBpdQLaLKqw9aOFdu4pTbPcHRtJi_vEdrU0H-9ySJKE6mrET_4DC5rjQ